Szabó Ferenc: 27. zsoltár
Hárfám s egyéb zeneszerszámom nincsen,
de szóljon Hozzád most ez esti zsoltár.
– hallgasd meg kiáltásom, néma Isten!
Uram, Világosságom, Üdvösségem!
Nem tör rám hadsereg, nincs külső ellenségem,
de benn a szívmagányban rémít a sötét,
ott rágja szorongás reményem gyökerét.
Ne rejtsd el, mutasd meg orcádat!
Tudom, hogy lehetetlent kérek,
de Te adtad nekem e balga vágyat.
Míg itt a földön élek, sűrűek az éjek;
üzenj nekem csillagfénnyel.
A napvilág, tudom, csak elrejt Téged,
beszédesebb rejtelmes sötétséged.
Te nagy Titok, elrejtett Jelenléted
még akkor is felvillanyoz reménnyel,
hogyha apám, anyám már el is felednének.
Szeretném látni fényes nap-orcádat,
jobban, mint drága, ékes palotádat,
és ott időzni Nálad csendességben
arany-csillagtűz trónod közelében!
De addig éji ösvényen kereslek Téged –
reményt gyújt jánosbogárnyi fényességed
s a hold, mely láthatatlan arcod fénye –
és bízó szívvel zsoltárt zengek Néked.