Lator László: A hallgató Berzsenyi


Szép, szép az édes Csalatás, a hit,
mikor játszva felleng a lelkes élet,
idézni szent berkek tündéreit,
felelni nők villámkacér szemének,
és estente, ha víz kedvre derít
nektárjával az arany latin ének,
horáci verseket szerezni késő
unokáknak a megelégedésről.


 


Tanítani az ifjakat komoly
szóval körülkeríteni a telket,
és mert a világ bús tengeri forr,
felajzani a szilaj szenvedelmet,
szólnia kor gőztorlatairól,
felverni az alvó nemzeti lelket.


S ha zúg immár (bár csak paraszti szél ez),
boreász illik szent poéziséhez.


 


Él még (de él?) nemzete istene!


Őrlélek! És szabad nép! Fényes ország!


S gyémántpajzsában sérthetetlen-e
a parlagi szent egyedülvalóság?


S miféle igazságra intenek
porviharban a sivatagi orcák?


Ha a zabolák s kötelek szakadnak,
hogy maradhatni magyarnak s szabadnak?


 


Hova lett a szép ifjú világ?


Már nem ragadoz dala árja többé.


Völgyben gőzölgő pásztorkalibák,
ront és teremt az egykedvű öröklét.


A képtelen harc kint-bent tart tovább,
tusakodik a soha és örökké -
de viszolyog az iszonyú igéktől,
a lélek már a hallgatásba épül.


 


Mert gyötrelmes a látás kínja, ha
megbomlik hirtelen a biztos eszme,
ha újra szét kell válogatnia,
mi a szilárd, mi tűnékeny szerencse.


A puszta ország vad sivataga!


A szikkasztó szelekben tévedezve
temérdek lelke ütötten legörbed:
nem szeret semmit, de nem is gyűlölhet.


 


Mert utoljára már csak ez marad.


Zúzott homlokkal próbált lehetetlen,
vérrögökké alvadt sötét harag,
megkeserült dac, mégis-újrakezdem,
a ragyogó, otromba roncs-szavak,
a néma hattyú a hideg vizekben,
hunyó tűznél tűnődni félig-ébren
a tündér változatok műhelyében.  

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf