Oláh Gábor: A délibábok népe
A szeretet dalát,
Mikor véres szívemen
Ezer kín nyilal át?
Hogy higyjem a jövendőt,
Mely nem fog jönni el?
Itt élni nem lehet már,
Itt halni, halni kell.
Köröskörül halálos
Gyűrű összébb szorúl,
Mi, benn rekedt bárányok,
Csak bégünk jámborúl.
Óh csalfa régi játék.
Búsan latolgatom:
Kinn a bárány s a farkas
Benn lesz egy szép napon.
A Kárpátok elmúltak
Észak ködébe rég,
Királyhágó szent orma
Egy felhő buborék;
Kék habú Adriára csak
Álmunk hajója jár.
Magyarok országának
Jaj, vége, vége már.
Te délibábok népe:
Már délibáb hazád!
A messzeség határán
Új tenger vágtat át,
Elönti fényes árja
A megmaradt eget,
Hullámzó semmiségiből
Hazád ott integet.
Még látni ősi városok
Fölrémlő ház-sorát,
Elúszott kincseinknek
Aranyfelhő porát;
Hűs erdők rengetegét,
Bércek nemes kövét,
Boldogságunk fájának
Megcsonkúlt agg tövét.
Ringasd magyar szelíden
Álmok taván magad!
Hiszékenységed árja
Ne félj, emel, ragad.
Kapud előtt verik már
A szörnyű gyászdobot –
S te a zord valóságot is
Álomnak álmodod!
1919. január
