Rakovszky József: Oh, mit tehetnék
ki mondja meg nekem?
Ezernyi fájó gond rohan reám
zord téli éjeken.
Hová lett jaj az ősi kard,
mely oltalmazta a magyart?
Szennyes hadak taposnak kebleden,
rabló, sakál hadak.
Dicső apáink sírjuk mélyiben
tudom, nem nyugszanak!
Hová lett jaj az ősi kard,
mely védte mindig a magyart?
Oh, bár csak minden versem hű vitéz
lehetne sorra mind!
Maroknyi nép, mely bátor, halni kész,
s nem tűrnénk ennyi kínt!
Hová lett jaj az ősi kard,
mely ékítette a magyart?
S ahogy magamban így keserg szívem
zord téli éjszakán,
ne lássa meg az álnok idegen,
hogy sír fiad Hazám!
Hová lett jaj az ősi kard,
mely védelmezte a magyart?
De mért epeszted költő bús magad?
Dalolj! Isten neki!
Az éj, a fagy tűnik, s láncát a rab
utószor csörgeti.
Hajnalra kél az ősi kard,
s megváltja végre a magyart!
Pilis, 1954. január 14.
