Fáy Ferenc: Hontalan favágó dala

Kinn járt a szél és furcsa hosszú árnyak
bolyongtak, kúsztak, mint az esti köd.
Egymáshoz bújtak reszkető faágak
álmosan ringó, vén erdők fölött.
Csend volt a szó és elfutott az ének
s fáradtan, félve hallgatott az élet.

Oly végtelen volt minden s én, a véges
kis porszem-ember, mint egy szórt hahó,
társat keresve ballagtam s szegényes
ruhámra bundát pergetett a hó.
Repült pihésen, símogatva, könnyen,
arcomra szállt és víz lett, mint a könnyem.

Aztán lepergett... elgurult a hóban,
– kis jéggolyó, kis Glóbus, Jégvilág –
És bennem, ott az eltévedt Hahó-ban
felzúgtak régi, nagy harmóniák,
hogy ember voltam, Krisztus arca – hittem –
s ma hullott könny, kit elvesztett az Isten.
 
A fák között egy jégkönny nagy lapáttal,
vállán a balta, itt belül a múlt,
vitázva éggel, harcra kelve fákkal...
egy Istenkönny, mely messze elgurult.
És könnypergetve, árván, elveszetten
          megyek s tán egyszer megtalál az Isten.

szozattv


szozat a tiszta hang 01 meghivo karpatia Email Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf