Oláh Gábor: A játék vége

Én is húztam a vörös szekeret,
A bíborosok kocsiját,
Melynek küllője eleven hús,
Ha döccen: jajgat és kiált.

Szügyem nekifeszítve a szíjnak
törtettem lihegőn,
És szívta belőlem az ostoros úr
A vérem, erőm, a velőm.

Mellettem hosszú, barna tömegben
Feszültek íromba társak,
Vágtuk a földet véres patával,
Hite nélkül a hám-szakadásnak.

Bús alkonyaton és éjeleken
Váltottunk álomszavakat:
Mi lesz, ha egy meredek szélén
Valamelyik lánc leszakad?

S egy hajnal megadta a nagy jelt:
Leszakítottuk a láncot!
Akkor lépett a nap az égre,
Ránk nézett és hahotázott.

Mi megfordultunk neki arccal:
S hurrá! a bíboros úrra.
Csattogtak a láncok gyönyörű zenét,
Hajnalba és vérbe pirúlva.

A rémszekeren egy milliom ember
Torlódik hegybe dagadva;
S hogy a csodáknak napja legyen:
A buta gép megindul alatta.

Robogunk hegyeken, völgyeken át.
Kiáll a világ kapujába,
Egy kürtös a zárt ablakokon
A nagy ébresztőt bekiáltja.

Azután vér és vér, a csillagokig,
Mindent piros gőz ölel átal.
S mi, az életnek sápadt zsoldosai,
Testvéri pohárt csengetünk
Egy nagy úrral: a Halállal.


1909.

szozattv


szozat a tiszta hang wass2019 trikolor gala 2018 cweb stefan dunapalota hunyadikonf jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf