Mentes Mihály: Imádság magam ellen
Amerre ment, köd ülte meg az utat.
Aggódó szívem utána kiáltott,
De szavaim a süket ködbe hulltak.
Hajtotta titkos, mámoros igézet:
Csöpp virág nyílt a messze-messze réten.
Csak egyszer látta, ment vakon utána,
Hiába volt én óvó bölcsességem:
„Ily kis virág megsínyli, ha kitépik,
Új, fűszeres talajban meg nem éled;
A rét mellett feneketlen mocsár van.
A virágméz is olykor gyilkos méreg.
A próféta, jaj, bús halált jövendöl,
Mely ott les már a mámor vak ködében” –
De most, Uram, magam ellen könyörgök:
Ne legyen igazam, ne legyen mégsem!