Erdélyi József: Párizsi levél

Magyar költőknek

Nyár itt alig van, a tavasz
az ősszel majdnem összeér.
Imént sepertek s már a gyalogúton
virít egy sárga falevél.
Hat hete csak hogy itt vagyok…
Nyárfapehellyel volt tele
a Szajna-part, hull már is hulldogálván,
a nyárfa gyengéd levele.
Nyárfalevél, szívalakú:
holt szív, többé már nem rezeg.
Ha meghalok, ha meghalok, majd én is
ilyen halványsárga leszek...

Ó mért is jöttem ide későn?
Mért nem előbb, fiatalon,
tavasszal, mikor bimbós még a nyárfa?
Mért nem e föld az én honom?!
Mért is születtem ott, a holt
száraz Gyepes partján, nem itt,
a Szajna partján? Hiu kérdés!
Nézem az ég fellegeit.
Bárányfelhők: megint eső lesz...
Nálunk tikkasztó, lusta nyár,
izzadt, jégkáros takarás és hosszú,
nagy ősz, sár, hó, tél és halál.

Itt: győzelem, tánc minden ucca sarkán,
ott: vereség, haláltábor,
szíkes, aszott lapályra véres
szemfedélként hasal a por.
Ó, hogy irígylem s gyűlölöm e víg,
tengerközeles, más hazát!
Járok, mint egy kibujdosott kuruc,
mint egy lovatlan, bús kozák.
Jaj, hogy szeretem azt a földet,
mit nem tudok megváltani,
azt a népet, kit sírimély álmából
nem tudok felkiáltani!...

Hazamegyek innen, hamar,
nincs itt már keresnivalóm.
Későn szöktem meg, nyáron, nem tavasszal,
pelyhes állal, fiatalon.
Jó volt már, s jó lesz otthon lennem.
Itt égnek forradásaim,
eszembe jutnak Judásaim és bölcs,
kételkedő Tamásaim.
S van egy kevés jóemberem,
nem pénzemért, nem boromért, –
aki szeret: bolondjó szívemért
s magamhoz hű dalaimért.

Bakonyalján, Ság mezején,
kishantai szabadhegyen, –
jó lesz a lármás bulvároktól messze,
sétálni dűlön-ösvenyen.
Ott élni kell s én már nem élek.
Szegény vagyok, szelíd, komoly,
családos ember, szú rág fogaimban,
hajamban ritkít már a moly,
halántékom, tarkóm körül már
ezüst fénnyel csillog a dér, –
ott rejtsen el már az avar, ott jöjjön
nagy hódunyhákkal rám a tél!...


1931.

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf