Fülöp Kálmán: Vizek mosolyából
Borostyánkő álmot
sarjadzik a hajnal
gyolcs harmatot
zörget az
oszló sötét
langyos a Küküllő
s bordó hullámain
mossa a pillanat
gyarlo gyermekét-
halak éhe
vágya
csalitok
tucatja zuhan
kőrismélybe
csak ne most
ne most...
talán holnap
talán
soha-soha félve
vizek mosolyából
gyúrok holnapot.