Vári Fábián László: Napfogyatkozás
Tán ünnepre készülünk megint.
Lelkünk tisztára hú sulykolja.
De feloszlatva a gyász színeit,
miféle holdbéli alkonyat
ezüstözi az arcunk újra?
Holott balzsam az, nem ezüst –
csendül meg aggódva az ösztön,
s földre lapul az emberi nem,
hogy anyától öröklött egybőrére,
fehérre, sárgára, feketére
semleges színű vértet öltsön.
Létezhetnének angyalok
emelésére sebzett őznek,
hanem a mennyek magasában
szédülettel s veszélyközelben
csak égitestek kergetőznek.
És tennivalóink megsokasodnak,
s van, aki jövőjét előhívja.
Ó, micsoda évszak,
hogy fagyot sugároz
ránk a napkorong negatívja?
Elhúz az idő,
de itt marad a mása,
huszonnégy órás csattogása,
s a harang, mely delet
vagy éjfélt kongat.
1983.