Erdélyi József: Szerelmes határon
elszakadtam a hazámtúl.
Tiszán innen, túl a Dunán,
mentem csak a szívem után.
Vitt a vérem, mint a tatár,
azt hittem, hogy nem lesz határ,
s megálltam a Bakony alján:
megállított egy magyar lyány…
Már ezután mehetek én,
akárhová a föld kerekén:
a Bakony, a Somlyó, a Ság, –
idehúz a szomorúság.
Széllel vágyok versenyt futni,
rózsáidat fedni-nyitni,
kötözgetni-nyesegetni,
bokrétába szedegetni.
Aranyalmám, ki mindenem,
édes szőlőm, lágy kenyerem,
víz életem és halálom –
én szerelmes szép határom! …