Vályi Nagy Géza: Berzsenyi
Ült Dániel úr s pennát forgatott –
Valami zordon, fenséges-nagyot
Gondolt – teremtő, lázas mámorába…
Fohászt zengett az ég s föld Istenének,
S romló magyarhoz zúgta szózatát –
Borongó lelke őszi bánatát
Küldé elé a közelítő télnek…
S mikor tűz, ihlet- szárny ragadta égbe –
Szó pattogott pitymalló szürkeségbe:
„Dani serényen… jöjj… ne tétovázz”!
A kis szobának mécsvilága éppen
Utolsót lobban és trágyás szekéren
Tanyára ballag: a magyar Horác…
