Csighy Sándor: Trianoni rabságban
a lelkem dalra szomjazik, beteg…
Küldjetek illatot messze rétek,
én már nem mehetek tifelétek.
Engem átölelt a rabság lánca,
köröttem sötétlik magas sánca,
amit átlépnem ma még nem szabad.
Várok, míg a lánc egyszer elszakad.
