Keresztury Dezső: Dunántúli hexameterek
Fogj ásót, ha a tél megtört, forgasd meg a földet
új oltványok alá te is; elteregetve a trágyát
bontsd ki s mesd meg a tőkéket, de ügyelj, hogy a sarkot
jól válaszd: ne legyen sok a termő szem; ha kisarjad
vesszeje, fattyazd meg, kötözéskor a fürtre vigyázz: moly
rá ne tanyázzék; hozd ki a gépet, kádba vizet merj,
permetezésre legyen gálic, mész, s hogyha a kék lé
megcsípi izzadt arcod, amíg fujtatva a rendet
járod, tűrd te is el; sarabolj, a magas venyigét nyesd
s újra kötözz, szórj permetet újra, kapálj, hogy a szőlőt
el ne borítsa a gaz; kelj hajnalban, hogy a kénpor
harmatot érjen a fürtön, húzd bakhátra a földet
s úgy igazítsd, hogy a szél s nap könnyen járja a bokrot;
őrizd, hogyha megérik a termés, nyisd ki a pincét,
végy hátadra te is puttonyt, húzd nyögve a prések
rúdját, mérd, foka jó-e a lének, ügyes kotyogóval
szűrd ki a forró mustból a mérges gázt, s amíg erjed
újra takard be a tőkéket, s ha az őszi eső ver,
álld ki; mikor már söpreje megszállt, fejtsd meg az újbort,
készíts kármentőt, tölcsért, üsd csapra a hordót,
sajtározz te is, és ha az ujjad dermed, amíg kint
hóval hordja a horgos-utat be a téli jeges szél:
megtudod akkor, mért szeret úgy a körtefa árnyán
asztala mellett ülve s üvegpoharában a hűvös
bort ízlelve körülpillantani csendben a gazda
guggon ülő tőkéi között, majd megtudod akkor:
lassudan érik, gondviseléssel tisztul a jó bor.
/XX. versszak/
