Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram- 2014.április
Évek óta ezt teszik. Írásaikban meghatározzák magukat, viszonyulásukat.
Azáltal, hogy beszélnek róla, rendezik maguknak, egymásnak, olvasóiknak a világot.
Két Gazduram a tölgyfaasztalnál. JD
Gazduram!
elcserélt gyermekkor, hogy is lenne másképp,
lelkem a rám nyitott dimenzióba átlép,
s önmagát keresi.
semmi nem ugyanaz, az ember önmaga nyomába nem lép,
megváltozik minden, felismerhetetlen a jelen, abortál sok emlék,
baj, ha mégis a tudatom a saját útját szereti?
Mosolyogsz, hogy célját éri ilyenkor
az elcserélt gyermekkor, ismerlek már Gazduram,
minden mosolyod bennem van,
mikor fordítottál rajtam egyet, hogy nézhessek mindenfelé,
büszke mént fogtál be hintód elé,
ki belső erejével telten,
egyszerre hűséges és engedetlen.
nem tudok gyermekkort cserélni,
se Nietzsche, se a torinói ló…
csak az adni-akaró szorongásról írok, ami önmagától jó.
Jóna Dávid (2014.03.01)
Gazduram
Mostanában mintha újságpapírban élnék,
mint a hírek,
régen írtál már verset Gazduram, amire
csöndem nőtt rá, mint ablakra a köd,
mert néha számolgatom ujjaimon, hogy
működik-e az agyam, úgy vagyok, mint
az egyszeri tavasz, ami az elhúzódó tél és nyár
között lassan megszűnik.
Nem sopánkodás ez, nem középkorúságom
páncéltisztogatása, vezeklés- inkább
a kakas kíváncsisága, hogy kukorékolására
felébred-e a világ. Aztán mikor látja, hogy ő már
csak népmesék hőse, versek szereplője, magánfarmba fog,
önállósítja magát, és elkezdi kikaparni új lehetőségeit.
Nekem is magánvállalkozásom most ez a hangoltság,
nézem felhők-szigeteit, ahogy elúsznak---de a percek
mint rajtuk utazók megmenekülnek. Én jól fektetek be---
befektetem a semmit---és szóvalamit kapok érte,
azt hiszem, olyan vagyok, mint a padon ülő délután, ami
összegyűjti magába-n a senkinek nem kellő időt, és vizsgálja
a fák koronái alatt lévő ezer-királyságát, mert az erdőben
több ezer birodalom él a fák-koronája alatt.
Verseinkből ha egyszer kiteregetik a gondolatokat---olyan
hosszúak lesznek, hogy többször át lehet velük tekercselni
majd a földet. Ha lelkünket szétteregetik--akkor meg be lehet
majd velük teríteni a világot. Azt hiszem verseink: térképek.
Mostanában, mintha testem határai lennének Országunk határai,
mert betakar minket a Haza, hogy ne lophassák el szívünket
az őrjöngő eszmeáradatok, a kor hiper- vágyai.
Mostanában kicsiny híd vagyok, megindul fejemtől az ég, lábamtól a föld---
és közös szívünkben: a szeretetben találkoznak.
Szentjánosi Csaba
2014.03.23.
Gazduram
Úgy hiszem Gazduram, hogy nem igen kell ez senkinek, amit mi tudunk.
A mosógépszerelőnél nincsen csengő, helyette egy vízhatlanított kiírás: tessék, hangosan kiabálni! Ott álltam, néztem a rendezetlen udvart, az ajtót, körbe a sok kibuherált háztartási gépeket, amihez jól illett volna, hogy HÉÉÉ, van itt valaki!, de nem akartam kiabálni. Nem ment. Persze, hogy megoldottam volna, ha nagyon muszáj, széthasítom a levegőt, tavaszi szellővel öblögetve, de valahogy hozzám nem volt való sem akkor, sem most!
Egy hinta van a kertben, tavasz van, kikerült a sodrott kötél, idén még jó lesz a hinta deszkája, nincs nagy kedvem csiszolni, festeni, annyi mindent kellene csinálni mást. Arra gondoltam, hogy optimizmus-e az, ha az ember, akkor is felszereli a hintát, ha már a gyermekei nagyok, ha már bizonyosan nem fognak hintázni, esetleg már nem is laknak velünk, felszereli, hogy hátha mégis valaki. Vagy csak azért, mert könnyebb a gyermekei nevetését odaképzelni, a vágy-pillanatot felültetni egy csiszolatlan deszkalapra. Időnként megsimítani a tartó kötél szálait, ránehezedni, hogy biztosan tartson a csiga-kampó…
Amikor összefüggéseiről, megélhetőségéről oly szívesen és sokat tudsz beszélni. És hiszel abban, hogy akárhány kérdés is van, ez rá a válasz. Akkor, a szétkergetett gondolatok mögött árválkodó szó szembeáll Veled, mint egy harcos kamasz, meg akar Veled vívni, új értelmet akar. A tudásod a szavaid, az óvatosságod, az elfogadásod. Aztán jön egy üzenet, hogy lehet, hogy azt kaptad jutalmul, amit mások büntetésül. Csak még Neked el is kell mondanod, mert képes vagy rá.
Jóna Dávid (2014.03.23)
Gazduram
Lehet, hogy a tó nem más, csak két kristálytiszta világ
koccintásának eredménye?
Olvasom írásodat, szobám súgólyukában, mintha
kint a tavasz premierjén az elakadt hajtásoknak kellene
súgnom valamit....aztán szavaid finom gondolatpora száll
lelkemre, hogy kirajzolódjon belőle a hinta, az udvar,
talán dolgainkkal nyomot hagyunk az időnek,
hogy az emlékek megtaláljanak minket....
Néha tényleg olyan, mintha csak szél lenne az ember, egy kis fuvallat,
mégis megmozgatja a tengert, verseink fuvallatai is átrendezik a teret....
ahogy az utcára, a kertbe kiköltözik az ember, úgy költözik be a tavasz...
nem lehet, hogy a világ kezdetekor Jézus játszott a végtelen nagyító-
lencséjével, és így hozta létre a Napot?
De a vers a gondolatok sztrádáján: autó. Mindenhonnan be lehet szállni
belőle....én néha próbálok sebességet váltani, de nehezen megy,
bajaim úgy nőnek rá az útra, mint folyondárok, s ahogy kerülgetem őket,
csak szédülök...de a jövő: stoppol, felveszem, bár nem mondja, hogy
hova akar menni, csak velünk akar maradni...
Szentjánosi Csaba
2014.03.23.
