Nagy Emma: Én
Igen. Igen. - És mindent ráhagyok.
Tudják is ezek, hogy ki vagyok.
Azt hiszik, az vagyok, akinek hisznek:
tapsolnak, lámpák elé visznek -
s ujjonganak, hogy helyettük merek.
Óh, mégis-jó, szűkszemű emberek!
- nem vakít engem lámpai fény...
El se hinnétek, ki vagyok én.
Én csak a legárvább leány vagyok.
Fejemen hírkorona ragyog;
le-ledobom és gondolom magamba':
Beh szép volna egy virág a hajamba...
Koronául: valaki két keze -
új lámpául: gázlángos kék szeme -
és közelről a szíve dobogása!...
Nő vagyok. Csak... Akinek nincsen társa.
