Diószeghy Dezső: Körös mellől jöttem
Úgy állanak, mint néma óriások. -
Van közöttük ifjú, zöldbe öltözött,
Komor felhőkbe burkolóznak mások.
Némelyiknek a feje már hófehér,
Elkerülik messze a pajzán szelek,
Csend, felhő van ott, s úgy néz át felettük,
Mint másvilágba költöző emberek.
Lábuknál, csacsogva folyik a Körös,
Hol vizében minden kacéran ragyog,
Az Alkony tükrében veti ruháját
Remegve kandikálnak le a csillagok.
A Körösnek két partján fekszik Várad.
Még évek után is érzem mámorát;
A vak harmónikást az uccasarkon
És estéken az öreg hársfa sorát.
A Bémer-tért, a halk Lukács György-uccát,
A Köröskorzónak léha alkonyát,
Kálvária-uccán a havas reggelt,
Esős estéken a Kanonok-sorát.
Mely komor csendjével várja az embert.
Hányszor bolyongtam ott egész éjszakán.
Boltívek magánya köszöntött halkan
Mint egy régenváró, igazi barát.
Aztán a Schlauch-tér rendezetlen parkja,
Ahol sárgán búcsúzik ősszel a nap,
A főucca szűk hullámos korzója,
Hol minden ember vidám és gondtalan.
Boltoknak hűvös délutáni csendjét,
Hol mély vitákat is lehet hallani,
Könyvekről, költőkről, az új írókról,
Az egész üzlet, csak egy mellékes valami.
Kit sorsa vadként messze kergetett,
Visszajön, bármit is kínál a világ.
Váradi cigány sem tud másutt élni,
Csak itt sírnak a régi melódiák.
Évek óta, már a Béga mellett élek
És mégis Váradról jön a biztatás.
Annyi színt, bolond álmot hoztam onnan,
Hogy abból élek, most is tart a varázs.
