Mentovich Ferenc: A hazatért

Fáradt vagyok, testben, lélekben fáradt.
De szabad végre megpihennem itt.
Ez a határ… Az elhagyott hazának
Előttem látom ismert bérceit.
Nyugodj meg szív! mert itten véget érnek
Vágyad csatái, szenvedéseit,
Fényes méhrajként nézd elődbe szállnak
Emlékei a boldog ifjúságnak.

Ábrándos vágyak csaltak el kebledre
Hazám! még ifjúságom reggelén,
Tündöklő szárnnyal röpkedvén előttem.
A széppel, jóval bíztató remény;
S e pillangót, e tarak színű lepkét
A messze tengeren túl kergetém
Gondolván, hogy a rózsaszínű álom
Tündérországát ott majd megtalálom.

Nem mondom én, hogy fényes álmaimból
Távol tőled nem teljesült elég…
Oh szebb a föld ott s magasztos daloktól
Vidámabban zeng, édesebb a lég.
A jólét, nagyság, művészi dicsőség
Lelkem a csillagokhoz emelék,
De szívem ah, nem szállhatott utána,
Nehéz búval volt megterhelve szárnya!

Szívemnek minden, minden idegen volt:
Hegy, völgy, a népnek ajakán a szó,
Mint egykoron, nem vidított az ének,
Az őserdőkben visszahangzó,
Nem a Tiszának ismerős hangján szólt
A Missisipi, a vad Ohio.
Az ősök sírját hasztalan kerestem
Hogy könnyeimnek árjával fürösszem.

Egyvágy, egy hang támadt fel kebelemben,
Mely egyre nőtt, mindig erősb vala:
Vágyamnak lángját el nem olthatá a
Felhőtlen égnek fényes sugara,
A felkelt hangot el nem némíthatta
Mennydörgésével a Niagara
E hang szívemben egyre így kiálta:
Nem térsz-e vissza elhagyott hazádba?

Tengerre szálltam… duzzadt a vitorla
Az énekes szelektől lengezett,
A rengő hullám, mint én örömemben
Hajóm körül dalolt, sírt, nevetett,
S hogy szót adjak a nagyszerű zenéhez
Belé susogtam oh hon, nevedet!
Így jöttem én, ez volt a vándor ének,
Míg szél és hullám a parthoz vetének.

Megérkezém, szent földeden vagyok most –
Nézd hő könnyük tüzében ég e szem,
Amint a múltra, csalódásaimnak
Hosszú sorára visszaemlékezem.
Bocsáss meg!… nézd ábrándozásaimnak
Széttépett fátylát lábadhoz teszem
S cserébe másért ajkaim nem esdnek,
Mint, hogy fogadj fel újra gyermekednek.

Oszd meg velem balsorsod vagy szerencséd,
Adj örömödből egy kis örömet,
Adj bánatot, ha szűdben bánatod van,
Keblemre sírván forró könnyedet,
Öröm, vagy hó, mindegy, ha tőled jőnek
Egyképpen ékítendi szívemet,
Könnyebben godozod tán néma gyászod,
Ha fájdalmad egy részét rám ruházod! 

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf