Bisztray Gyula: Erdély

Dicsérjen ím, ez áhítatos ének,
ahogy az ifjú szép szüzet dicsér,
vagy úgy, ahogy ünnepi szentmisén
Urat dicsérnek fehérhajú vének.

Én nem ismerek messzi földeket,
de láttam néhány tündérvölgyedet,
melynek mása csak mesében akad.
S nem jártam még be székely falvakat
– bár úgy akartam őket mind bejárni –
– de hiszem: hogy a Tejút Csaba útja,
hogy a székelyek Csaba unokái
s hogy Isten minden bánatunkat tudja.

Mert székely vérbe vagyok én is oltva!
S úgy gondolok vissza a széles Oltra,
mintha dajkám volna… Habja fürdetett,
nótát a szívembe hangja ültetett…
S ha nem is láttam még a Hargitát,
– jártam viharverte hegytetőket:
Negojt s a Retyezátot és kitárt
két karommal köszöntöttem őket.

A távolban – néha összebújva –
felidézzük képedet megujra,
elemlegetjük a nagy családot
s mindannyiunk szeme könnybe lábad.
Édesebb testvér az erdélyi testvérem,
ünnepemet üli, bánatomat bánja,
hitemet hiszi s együtt vallja vélem:
– Kincses Kolozsvárnak nincs sehol párja!

…Elszakadtam tőled messze. Nem te vertél
el magadtól, mindig édesanyám voltál.
És most úgy ejtem ki, mintha ősi oltár
előtt imádkoznám a nevedet: Erdély!

szozattv


szozat a tiszta hang aug202017bazilika vacsztistvan Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo