Tűz Tamás: Kíváncsi volnék
meddig jutottak el a hajnali esőben
a keskenyvágányú vasút olajos talpfáin képkedve
lehajtott fővel, mintha bűnösnek éreznék magukat,
kikötőhidakon lebegve
sötétsárga vizek fölött
lépten-nyomon belehalva a ködbe.
Addig nem nyugszom,
szívósan leskelődöm
elborult elmével is,
amíg a szeparékból, pezsgős üvegek
durranása fölött, kölnivíz és zanótfürt
illatában, pecsétgyűrűk cikornyái közt
föl nem tűnnek megint hanyatló áradásban
kissé délre a ciroktermő szigetektől
valami álmos, néma tartományban,
a vizsgálati fogság és a száműzetés mezsgyéjén.
Kísértésben vagyok,
kövessem-e őket a síron túl is?