Pósa Lajos: Ha költő vagy
Ne légy, ne légy a szemétdomb bajnoka!
Mind szennyes az, mind fürdik a mocsokban,
Mit ott találsz: ha gyöngy, ha korona.
Légy hófehér kócsag, mely fönn repül,
Tollára tündöklő nap csókja hull –
S az emberek csodálják, amikor
Fejük fölött ragyogva elvonul.
Ha költő vagy: kerüld el a mocsárt!
Ne légy a sárba gázoló szekér,
Mely a járó-kelőre csak sarat hány,
Maga is csak sár, mire hazaér.
Légy a magasság Göncöl-szekere
Bedübörögve végtelen terét…
Robogj az ég ezüst, arany mezőin
Csillagokat hullatva szerteszét!
Ha költő vagy: ne tépd, ne tépd le a nő
Becsületének tiszta liljomát!
Harmatba’ mosdott kézzel fonj fejére
Arany sugárból tündérkoronát!
Az Isten legmagasztos’b alkotása:
Dicsfény a nő a férfi homlokán;
Szent, amikor ringatja kisdedét
S altatja dallal, mint a csalogány.
Ha költő vagy: old meg a sarudat a
Családi tűzhely küszöbe előtt!
Mert templom az, ahol le kell borulnod:
Oltár fogadja ott az érkezőt.
Ne fertőztesd meg a csapszék lehével
Szívek mélyén megszentelt lángjait:
Mennybe törő tüzében hadd lobogjon
A szeretet. a boldogság, a hit!
Ha költő vagy: becsüld meg önmagad!
Légy, mint a napsugár, szeplőtelen!
Melynek nyomán, az árokparton is
Csak illatos, tarka virág terem.
A szép, a jó virágos bölcsejébe
Szálljon lelkedből minden gondolat…
Isten daloljon lantod húrjain,
Ha Isten adta zengő lantodat!