Szász Domokos: Együtt álltunk...
A hold ott fenn úgy ragyog,
Szívem is már csordulóban
És én mégis hallgatok.
Hogyha nézek két szemedbe,
És ha tartom két kezed:
Szívem, mint egy kis madárka
A viharban, úgy remeg.
S beszélsz nekem erről-arról:
Ragyog a hold… szép az est…
Csupán arról hallgatsz, miről
Én beszélnék örömest.
S én nem szólok; szívem titkát
Elárulná, attól fél,
Meghallaná szellő s patak
És az mindent kibeszél.
Lásd, ha tudnám, hogy nem szeretsz,
Tisztán, hűn és melegen,
Elmennék én akkor messze,
Messze, túl a tengeren.
De ha tudnám, hogy szívedben
Értem van a fájdalom;
Akkor, akkor… oh Istenem!
Hogy mit tennék… nem tudom.
1861.
