Áprily Lajos: Vallomás

Tudom: én itt a sorssal nem csatáztam,
én döbbent szemmel láttam itt a vért,
és nem lengettem omló barikádon
fehér zászlót a véres emberért.

Viharokból kibomló új világért
csak álmom volt, nem lobbanó vitám.
Rohamra nem harsogtam riadókat
jövő ködökbe zúgó trombitán.

S a seb, mit rajtam vad kor ökle zúzott,
sötét heggé simult minden dalon.
De mint a monda tóba fúlt harangja,
a mélyben él az ember-fájdalom.

S én nem tudom, hogy meddig él a versem,
titánok halnak, tornyok rengenek.
Ahol világtraverzek összedűlnek,
a vers, a versem, hogyne halna meg?

Ha nem leszek, nem fogja tudni senki,
sorsomnak mennyi furcsa titka volt.
A hűlt sorok megannyi érckoporsó,
s a könyv, a könyvem, gránit kriptabolt.

De túl romon, ha perce jön csodáknak,
a mély megkondul mintha vallana
s a bolt alól harangtisztán kicsendül
s magasra száll az ember dallama.

szozattv


szozat a tiszta hang aug202017bazilika vacsztistvan Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo