R. Berde Mária: Erdélyi ballada

Zászlók virágoztak a háztetőkön.
Az ifjú Isten járt alattuk, a megszabadított Szabadság.
Mámorosan, boldogan, szárnyasan járt
Negyvenkilencnek tavaszán.

Enyed akkor Kolozsváron lakott,
A Farkas-utcai kollégiumban,
S nagyanyám is, hét apró gyermekével.
Kegyelemkenyér: keserű.
Kegyelmdöfés: horzsol.
Kegyelemágyon az álom sem nyugalom.
De nagyapám azt mondta:
– Semmiember, ki panaszt s könnyet ejt ma földi limlomért.

Álmukban mégis, a gyermekek felsírtak néha.
Kicsi-kanalát kérte egyik, sikoltott a másik:
– Anyám válláról ne húzd le a bundát!
És dédanyám, a halál küszöbén már, sokszor rebegte:
– Mikor indulunk haza innét?
Csak álmodtuk, hogy porig égett a ház, a mi házunk. –

Feketét hordott minden enyedi.
Mégis, ha jönni látták nagyapámat
Az ámbitusra elébesiettek és felragyogtak.
Ő csillagfényű szavakat hozott:
– Isaszeg. Tokaj. Branyiszkó…
S egyszer Kossuthról jött a hírrel:
– Kossuthot sírni láttam Enyedért.

De májusban, harsány zászlók alatt,
– Melyek, mint vadul szárnyak csattogtak fent a szélben –
Egy délelőtt oly csendben jött haza.
Az ajtót maga után behúzta:
– Küld ki mind a hetet, fiam.
S utánuk bámult árnyékos szemekkel…
– A haditörvényszék beszólított
Maga közé három polgárszemélyt.
Beválasztottak vérbírónak, asszony.
– Ítélni élet és halál felett?
– Még ma.
– Kiről?
– Stefan Ludwig Roth. A szászok vezére.

– Károly, te bánkodol.
Csak felnézett nagyapám és megint le.
Szemöldöke összébb szaladt.
– Akkorát vétett?
– Mondják, ő felel, hogy népe a császárnak eszköze.
Mi tudjuk, mi a császári parancs.
Isten, mikor meghallja, vére fagy.
– Novemberben garázda kézre ment
Ezüstöm, ékszerem, mind a császár nevében,
Januárban, mint farkas kölykivel
Oly fagyban budokoltam, hogy a könnyem
Ha földrehullt, kopogott, mint a gyöngyszem…
De hát nem jogainkért harcolunk most,
Hanem hogy szem legyen szemért és fog legyen fogért?

– Ellene dolgozott az uniónak.
– Másképp akarta, mint mi. Hátha ő úgy hitte jónak?
– Ki most másképp akar, az hazaáruló.
– Mégis: ember. Pap is, családos is.
– Pecsét van már sorsán.
– Akkor ne menj az ítélethozásra.
– Pilátusként megmossam a kezem:
– Hát, menj s a bosszút lágyítsd irgalomra.
S ha nem tudod, mondj egyedül nem-et.
– Leköpnek, mint a gyávát.
– Csak a vér szennyez.
– Az ellenfélnek vére nem.
– Az is, ha nem csatában freccsen. Szégyen
Fegyvertelennek osztani halált.
– Reájaszolgált.
– De te szomorú vagy, Károly fiam.
– Hallgass…
– Ölelj magadhoz. Érted, mit izen jövendő sarjad?
„Hét földönfutó testvér közé hadd jöjjek nyolcadik földönfutónak.
De soha gyilkos apa gyermekének!”
Eredj, tégy jó szót Stefan Ludwig Rothért. –

És a küszöbön nagyapám kiejtett egy jámbor „úgy legyen”-t.

De mi egy ámen szélviharral szembemondva?
És részeg volt már a Szabadság-isten,
Tetszett neki a zászlók vérpirosa,
A kegyelem fehérét megtagadta,
S a remény zöldje feketére égett.

Koromesztendők, pernyeévek.
Romok közé, de hazatért Enyed.
Romokon nőtt, mint fű, de nőtt az ifjúság.
Tizenegyévbe fordult a nyolcadik fiú,
Lánghajú, nyughatatlan kéneső.
Szája tüzes kemence, a szó belőle szikra.
Mint fáklya járt az emberek között.
– A Szabadság hagyta őt zálogul – mondotta néha nagyapám.
A többi gyermek félgond, félremény.
A nyolcadik ígéret, bizonyosság.
Az Isten ennek sokkal tartozik, Isten ezért még megfizet.
Mire ez felserdül,
Feje fölött ki kell nyílni a behunyt csillagoknak.

Tüzet a víz: a nagypatak oltotta ki.
Nagyapám rárogyott holttetemére.
– Keresztyén voltál már az anyaméhben,
Irgalmat akartál s az Isten
Nem irgalmozott népednek s neked.
…Öklöt emelt az égre.
De nagyanyám kezét s átkát lefogta.
– Jó, hogy irgalmas volt s hogy irgalmat parancsolt néked is.

Hogy bírnók elviselni most halálát,
Ha hinnünk kéne, hogy ez a halál
Szemet szemért, fogat fogért s hogy mivel ítéltél,
Hát most ítéltettél te is?
Így jó, így:  v i s s z a  sohase véteni
Császárinak, szásznak, románnak, senkinek;
És Istennek is megbocsátni tudni,
Hogy amit rádmér, azt ne kaphasd büntetés,
Csupán meg nem szolgált kereszt gyanánt.

S a Bibliában, a halott nevéhez,
Ahogy szokás, beírta reszkető alázat:
    „Isten adta, Isten elvette.
    Szentséges szent neve áldassék érette.”
S külön találtam ott még egy igét
Erdélyi vigaszul:
    „Boldog, ki keresztjét meg nem érdemlette.”


1929. VIII.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf