R. Berde Mária: Erdélyi ballada

Zászlók virágoztak a háztetőkön.
Az ifjú Isten járt alattuk, a megszabadított Szabadság.
Mámorosan, boldogan, szárnyasan járt
Negyvenkilencnek tavaszán.

Enyed akkor Kolozsváron lakott,
A Farkas-utcai kollégiumban,
S nagyanyám is, hét apró gyermekével.
Kegyelemkenyér: keserű.
Kegyelmdöfés: horzsol.
Kegyelemágyon az álom sem nyugalom.
De nagyapám azt mondta:
– Semmiember, ki panaszt s könnyet ejt ma földi limlomért.

Álmukban mégis, a gyermekek felsírtak néha.
Kicsi-kanalát kérte egyik, sikoltott a másik:
– Anyám válláról ne húzd le a bundát!
És dédanyám, a halál küszöbén már, sokszor rebegte:
– Mikor indulunk haza innét?
Csak álmodtuk, hogy porig égett a ház, a mi házunk. –

Feketét hordott minden enyedi.
Mégis, ha jönni látták nagyapámat
Az ámbitusra elébesiettek és felragyogtak.
Ő csillagfényű szavakat hozott:
– Isaszeg. Tokaj. Branyiszkó…
S egyszer Kossuthról jött a hírrel:
– Kossuthot sírni láttam Enyedért.

De májusban, harsány zászlók alatt,
– Melyek, mint vadul szárnyak csattogtak fent a szélben –
Egy délelőtt oly csendben jött haza.
Az ajtót maga után behúzta:
– Küld ki mind a hetet, fiam.
S utánuk bámult árnyékos szemekkel…
– A haditörvényszék beszólított
Maga közé három polgárszemélyt.
Beválasztottak vérbírónak, asszony.
– Ítélni élet és halál felett?
– Még ma.
– Kiről?
– Stefan Ludwig Roth. A szászok vezére.

– Károly, te bánkodol.
Csak felnézett nagyapám és megint le.
Szemöldöke összébb szaladt.
– Akkorát vétett?
– Mondják, ő felel, hogy népe a császárnak eszköze.
Mi tudjuk, mi a császári parancs.
Isten, mikor meghallja, vére fagy.
– Novemberben garázda kézre ment
Ezüstöm, ékszerem, mind a császár nevében,
Januárban, mint farkas kölykivel
Oly fagyban budokoltam, hogy a könnyem
Ha földrehullt, kopogott, mint a gyöngyszem…
De hát nem jogainkért harcolunk most,
Hanem hogy szem legyen szemért és fog legyen fogért?

– Ellene dolgozott az uniónak.
– Másképp akarta, mint mi. Hátha ő úgy hitte jónak?
– Ki most másképp akar, az hazaáruló.
– Mégis: ember. Pap is, családos is.
– Pecsét van már sorsán.
– Akkor ne menj az ítélethozásra.
– Pilátusként megmossam a kezem:
– Hát, menj s a bosszút lágyítsd irgalomra.
S ha nem tudod, mondj egyedül nem-et.
– Leköpnek, mint a gyávát.
– Csak a vér szennyez.
– Az ellenfélnek vére nem.
– Az is, ha nem csatában freccsen. Szégyen
Fegyvertelennek osztani halált.
– Reájaszolgált.
– De te szomorú vagy, Károly fiam.
– Hallgass…
– Ölelj magadhoz. Érted, mit izen jövendő sarjad?
„Hét földönfutó testvér közé hadd jöjjek nyolcadik földönfutónak.
De soha gyilkos apa gyermekének!”
Eredj, tégy jó szót Stefan Ludwig Rothért. –

És a küszöbön nagyapám kiejtett egy jámbor „úgy legyen”-t.

De mi egy ámen szélviharral szembemondva?
És részeg volt már a Szabadság-isten,
Tetszett neki a zászlók vérpirosa,
A kegyelem fehérét megtagadta,
S a remény zöldje feketére égett.

Koromesztendők, pernyeévek.
Romok közé, de hazatért Enyed.
Romokon nőtt, mint fű, de nőtt az ifjúság.
Tizenegyévbe fordult a nyolcadik fiú,
Lánghajú, nyughatatlan kéneső.
Szája tüzes kemence, a szó belőle szikra.
Mint fáklya járt az emberek között.
– A Szabadság hagyta őt zálogul – mondotta néha nagyapám.
A többi gyermek félgond, félremény.
A nyolcadik ígéret, bizonyosság.
Az Isten ennek sokkal tartozik, Isten ezért még megfizet.
Mire ez felserdül,
Feje fölött ki kell nyílni a behunyt csillagoknak.

Tüzet a víz: a nagypatak oltotta ki.
Nagyapám rárogyott holttetemére.
– Keresztyén voltál már az anyaméhben,
Irgalmat akartál s az Isten
Nem irgalmozott népednek s neked.
…Öklöt emelt az égre.
De nagyanyám kezét s átkát lefogta.
– Jó, hogy irgalmas volt s hogy irgalmat parancsolt néked is.

Hogy bírnók elviselni most halálát,
Ha hinnünk kéne, hogy ez a halál
Szemet szemért, fogat fogért s hogy mivel ítéltél,
Hát most ítéltettél te is?
Így jó, így:  v i s s z a  sohase véteni
Császárinak, szásznak, románnak, senkinek;
És Istennek is megbocsátni tudni,
Hogy amit rádmér, azt ne kaphasd büntetés,
Csupán meg nem szolgált kereszt gyanánt.

S a Bibliában, a halott nevéhez,
Ahogy szokás, beírta reszkető alázat:
    „Isten adta, Isten elvette.
    Szentséges szent neve áldassék érette.”
S külön találtam ott még egy igét
Erdélyi vigaszul:
    „Boldog, ki keresztjét meg nem érdemlette.”


1929. VIII.

szozattv


szozat a tiszta hang Meghivo Horvath I. NET re freedomforeurope attila LSApokabacsi drvargatibor Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf