Berde Mária: Üzentél, Klaudia

 „Amint pedig ő az ítélőszékben ül vala,
külde őhozzá a felesége ezt üzenvén:
Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába;
mert sokat szenvedtem ma álmomban őmiatta”.
/Mt. 27, 19/


Én nem tudom, ismerted-é a Szűzet,
Ki volt az Úrnak szolgálóleánya,
S járt-é keresztül életednek útján
A glóriás szent asszonyok nehánya.
Bethániában tán, átutazáskor
Hozzád lépett jó Márta hűs itallal,
S kihallottad, hogy húga, Mária,
Istent dicséri bent egy régi dallal –
Vagy megmutatták néked Magdalénát,
Ki egykor hirhedett volt, cifra, festett,
S láttad, hét ördög helyén a szemében
Immár hét angyal üdvössége reszket –
Az is lehet, a csacska fésülőlány
Míg bontogatta kontyod drága selymét,
Hogy el ne únd: Jairus gyermekének
Történetével mulattatta elméd;
Egyszer talán, gyaloghintódban ülve,
Poklosnép jött feléd, útféli, torz had,
S közűlök akkor rádfénylett az Orvos,
Ki gyógyított és senkitől se borzadt –
Én nem tudom, merről pattant a szikra
Szivedbe, hogy csütörtök éjszakára
Kikönyököltél éber-vetkezetlen
Sokáig ágyasházad ablakára –
A vastag, vérszín gőzbe révedeztél,
Mely Kaifás pap udvarából áradt,
S aztán testedtől majd meggyúlt a párna,
Bár legyezős szolgálód holtra fáradt –
Öltöztetőnéd fejcsóválva jött-ment,
Izzadt ruháid átváltotta frissre,
Öreg dadád az álomport keverte:
Hasztalan írt a szívbetört tövisre
Mert kakasszóra újból felriadtál
Nyakadba kérve gyöngyház-amuletted,
De álmod el nem űzte: bőregérmód
Két húsos, lomha kéz himbált feletted –
Jaj, ez a kéz máskor, cirógatáskor
Kenőccsel ápolt, illatos-fehér volt,
Most kígyó ült merőn a gyűrű helyén
S a tenyerén két bíborszínű vérfolt…
Sikoltva szöktél talpra virradatkor
S követségben uradnak azt izented:
„Pilátusom, ne légy bíró e pörben,
Igaz e férfi! – Jaj, ne bántsd a Szentet!”
…Én nem tudom, mi sorsod lett a földön,
De szent hitem, hogy számontartva téged,
Kit pártfogoltál: Atyja jobb felén
Elkészítette égi üdvösséged.
Mert átszenvedted azt az éjszakát,
Mely őneki szánódott szenvedésül,
S miért pap, bíró meddőn faggatózott:
Megsejteni neked jutott ki részül.
Szavad, bár akkor árva gerlesírás,
Mit örjöngő „feszítsd meg” túlkiáltott:
Bezengte később, mint győztes harangszó,
A vesztéből felocsudó világot. –
Lélekkép – lelketlen Pilátus-fajnak,
Gyermeki hit gyanánt – kiélt tanoknak,
Jámborul – köpdösők ádáz hadának,
Megszállottan – áldatlan józanoknak:
Izentél, Klaudia, s szavad megáll
Örökre, míg az Írás szent igéi:
Hogy ő amaz Igaz, s ki rajta bíró,
Az kárhozatra önmagát itéli.

szozattv


szozat a tiszta hang aug202017bazilika vacsztistvan Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo