Teleki Ferenc: Imádság
Borulok te forrón szerető szívemmel.
Hozzád, foghatatlan szentséges Istenség!
Emelem tégedet kereső lelkem fel.
Kinek mérhetetlen bölcs általlása
Számtalan világnak rendelt utat mére,
És kinek atyai hív gondoskodása
Vigyáz az egy napot élő férgecskére.
Téged, oh imádott s szeretett jó atyám!
Buzgón hiszen szívem és örömmel vall szám.
A te teremtésed a s gyermeked vagyok én,
Szentséges képedre alkottál engem te.
Boldog az én lelkem, mert téged megétvén,
Szertő védelmét benned megismörte:
Amit hozzád érzek, azt szó fel nem éri,
Nagyuram, hív atyám, alkotó istenem!
De mindent átlátó szent szemed isméri,
Hogy kész vagyok neked áldozni mindenem.
Óh tekints hát most rám irgalmad szemével,
Midőn gondolatom hozzád emelém fel.
Minden szép s jónak teremtő kútfeje!
Feléd törekedik tisztult akaratom,
De ah, igen gyenge lágy szívem ereje –
Midőn el-elragad földi indulatom.
Éltessed jó atyám, szent lelked lelkemben,
Hogy a jót átlássam s kövessem örömmel;
Légy gyámol vezérem hánykódó éltemben
Hogy jó gazda légyek e földi időmmel,
S feláldozván képzelt mulandó kényeim,
Az örökös legyen azok helyett enyim.
