Reményik Sándor: Ó, ne vedd vissza még...

Uram, tudom, nem tarthat ez soká így:
A lépteim s a lelkem szabadsága –
Ez a jó belső bizonyosság – –
Nem nőhetnek, Uram, égig a fák –
A tiszta szívnek ez a könnyű kéje:
Úgy félek, Uram, visszaélek véle.
Pedig ez Uram, mind mind a Tied –
s amikor akarod – visszaveszed.
Ó, ne vedd vissza még –
Olyan jó ez az édes könnyűség –
Nemcsak hangulat, vagy dal terem benne –
Mintha valami sokkal mélyebb lenne –
Uram, a szemem úgy pihen ma máson,
Hogy magam elfelejtve, neved áldom,
Áldom szent Neved magam elfelejtve,
Én, a szeretet nagy számkivetettje:
Aki csak kaptam, kaptam egyre-másra,
S nem volt szívem az ajándékozásra.
Most, látod, gondoskodva néha, félve,
Meg-megállok más lélek közelébe
S nyugtatom kezem simogatón, áldón,
Segítőn is tán, – testvéren, baráton,
Csüggedt virágon, drága kisleányon.
Ó, Uram, őrizd szívem tisztaságát,
Bölcs békességét, mély bizonyosságát –
Ne haragudj, ha szolgálni szeretnék –
Ösvényeiden messze földre mennék –
Bocsásd meg jóra-rest nyomorúságom
Minden nyomasztó, gyötrő régi vétkét!
Ó, Uram, minden mál könnyűségem,
Nyílt szemem-szívem: ajándékodképpen
Veszem, – s köszönöm. Minden a Tied,
S amikor akarod, visszaveszed.
Uram, tudom, nem tarthat ez soká így.
Te jó vagy, de a végzetem irigy.
Jaj, könyörülj minden szeretteimen,
Most, mikor övék, övék a szívem,
S mindinkább övék, nem a magamé:
Ne ragadd el tőlem másfelé –
Ne ragadd el őket én Istenem,
Mert félek, – s miattuk a félelem.
A járványoknak Uram, vessél gátat –
Most veszítsek el annyi megtaláltat?
Vagy most pusztuljak, most vesszek el én
Most, mikor végre több vagyok mint „én”?!
Tudom, Uram, nem tarthat ez soká így,
Te jó vagy, de a végzetem irigy.
Uram – miként e felszabadult város
Régi sötét hatalmakkal határos –:
Úgy kinyílt szeme, kinyílt szívem is
A nagy változást káprázatnak véli,
Hold-káprázatnak, mely tűnő s hamis.
Szemem a szörnyű közelséget méri:
Pár lépés csak – és ismét idegenség,
Sötét kényszer és üvöltöző ínség –
Ó, Uram, ez a drága ősi város,
Mint én, sötét hatalmakkal határos
S úgy nézek végzetemre, mint e szabad város
Tekint holdfényben úszó éjszakákon
(Mintha lidérc ülne a boldogságon)
Maga fölé a Feleki-tetőre,
Maga fölé a fekete tetőre,
Fekete tetőn idegen szuronyra,
Fekete tetőn ellenséges őrre!



Kolozsvár, 1941. I. 18.


szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf