Végvári (Reményik Sándor): A gondolat szabad
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!
Legyen tanyám kietlen szirtorom,
Vagy börtönöm pokol-mély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!
Ó, mi gyönyör! Ó mily isteni kéj,
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szenvedély.
Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: „Állj!”
Repülj, semmi sem szegi kedvedet:
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts: neked minden lehet!
Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!
Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!
Te tövistelen téped a virágot,
A nyomodba kémek serge meddőn hágott.
Műhelyedben, Mester, téged ki látott?
Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.
Szabad vagy, mint ürben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár
S csak öntörvényed a korlát, határ.
Élet, Halál: minden beléd merül,
És biróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát: az Isten egyedül.
Tollam le nem ír, ki nem ejt a szám,
Mégis repülsz, mint csengő, tünde szán,
Szabad vitéz: végig a rab hazán!
