Gyulai Pál: Gyümölcsösben
Álmosan ébredez bágyadt tüzü fény,
Csörteti a lombot, csörteti a szél,
S a mulandóságról sohajtva beszél.
Nem is figyelek rá, fát ültetgetek,
Virágos, gyümölcsös lombot képzelek,
Jövő tavaszoknak gazdag lombjait,
Mikor csemetéim felvirulnak itt.
De élek-e addig? Ha élek, ha nem,
Nőjetek fel, kis fák, terebélyesen,
Harmatozó éjek, sugaras napok,
Áldása nyugodjék mindíg rajtatok
Nélkülem is lesz majd, ki nektek örül:
Virágkoszorútok' méh zsongja körül,
Az én dalom helyett szebb dalt hallotok
Megzengi madárka minden ágatok'.
A vándor is eljő hév nyár idején,
Pihen is, szunnyad is az árnyba' szegény;
Este fele olykor, kit szívsebe hajt,
Szeretőjét ifju ide várja majd.
Ide jő a gyermek, gyümölcs ha pirul,
Tilos gyönyört szaggat ág lombjairul,
S gondviselő Isten jó termést ha ád,
Ide gyűl ki őszszel az egész család.
Csak én nem leszek ott, de ott lesz nyomom,
El is emlegtenek egy embernyomon,
Mert mikor megáldnak, jó fák, titeket,
Meg-megáldják azt is, aki ültetett.
1883.
