Szabó Lőrinc: Oltó képzelet
szóra, betűre fösvény! Szellemek
hogyha lehetnénk, (testnélküliek,
de érzők!), óh, az még jobb volna: jobb
annál is, hogy most rád hajolhatok
s karod nyílik, nyíló térded remeg,
s befogadsz s úgy gyógyítod szívemet,
hogy feltámaszt, amibe áthalok.
Idő azt, kedves, hogy én verseket
írjak, még, rólunk, nem érdemli meg.
Új művészetem Oltó Képzelet:
abba: éjcsöndbe rejtelek, Titok,
s úgy nyúlok hozzád, oly némán, ahogy
gondolatomhoz a gondolatod.
