Gyóni Géza: Levelek a Kálváriáról II.


        3. levél

Hogy tudsz hallgatni annyi ideig?
Egész esztendőn egy betűd se láttam.
Rab fejem fölött tél, nyár eltelik.
Meddig leszek még, mondd, ilyen anyátlan?

Hogy tudsz hallgatni annyi ideig?
Panaszod, vágyad mind-mind elfojtottad?
Nem rémítnének fázós éjeid?
S panaszod, vágyad ne keresne szókat?

Asszonyi lélek, áldott, szomorú,
Tenger gyötrelmet, tenger poklot bír el;
De jön a perc, az isteni jogú,
Mikor nem bír már egymaga a szívvel.

Jön, jön a perc és oda kergeti,
Hol elsirhasson bántalmat, keservet.
Jaj annak, jaj, ezerszer jaj neki,
Ki akkor nincs bús asszonya mellett.


        4. levél

Csak egyedül te nem panaszkodol.
Ez az egész föld egy iszonyú sírás;
Minden zugában könny omol.
Csak tőled nem jön egy jajszavas írás.

Ha írnád: Szívem, oly árva vagyok;
Ha írnád: Szívem, oly gyötrő az élet;
Ha elküldenéd a bánatod,
Hogy átölelje itten az enyémet.

Hiszen tudom, gyűl benned is ború –
S jön, jön a perc, mely panaszolni kerget.
Asszonyom, áldott, szomorú,
Lásd, ezt a percet félem, ezt a percet.


        9. levél

Nézem a magyart, akit meggázotak
A véres idő vaskerekei.
Nézem az írást; szavai kopottak,
És – idegen szó mit adhat neki?

Nézem a magyart. Barna szeme éget.
E csüggedt főben poklok kínja fő.
Lihegve áhít egy csöpp melegséget –
De aki adja, hol van, hol a nő?

Hol van, ki csonka lábára boruljon,
S áldva megáldja elszakadt felét?
Rongyban, ahogy van, elébe lehulljon,
S csókkal fizesse minden sebhelyét?

– Hát lefordítsuk? – kérdem felüdülve.
Mondja a magyar: Igen, olyanformán;
Mert értem én is – csakhogy a betűje,
Ahogy így nézem: túlságosan germán.

Szemeim előtt összefut az írás
(A boltos írta? vagy a tisztelendő?)
S úgy mondom a szót, mely mint gyerek-sírás
Buggyan föl rongyolt, keserű szívemből:


        10. levél

Ne félj, hogy nem várlak –
Ha úgy vánszorogsz is,
Mint a béna koldus
Vad Szibériából:
Édes uram, fáradt,
Lesz, aki megcsókol,
Lesz, aki elápol.

Ne félj, hogy nem várlak.
Lehet a királynak
Arany a pálcája,
Gyémántos a trónja –
Édes uram, sápadt, –
De nem büszkébb rája,
Mint és a mankódra.

Ne félj, hogy nem várlak.
Királyfi jöhetne
Aranyos hintóval
Kérni szeretőnek –
Édes uram, bágyadt, –
Mégse tudnék én már
Elszakadni tőled.

Vad Szibériába’
Láthatsz nőstény-farkast,
Ahogy támogatja
Harcon sebzett hímjét –
Édes uram, árva, –
S te az asszonyodat
Utolsóbbnak hinnéd?

Ne félj, hogy nem várlak.
Ha úgy vánszorogsz is –
Panasz se, csak áldás
Szakad ki a számon;
Csak haza jöhess már,
Édes, édes uram,
Bús katona párom.


        11. levél

Csöndes a börtön… Csak lélegzet hallik,
Nézi a földet az én magyarom.
Hosszú perc múlik. Megfordulhat addig
Hevesi tanyán, barna ugaron…

Hajlott válláról leszakad a vén bú;
Deres fejéről leolvad a tél;
Börtön nyílásán a mátrai szél fú,
S a mankó fája áldott kaszanyél.

Suhog a szél, és suhognak a rendek;
A börtön alja: selymes buja rét.
Kondul a dél majd; s az asszonya mellett
Puha kenyérből szel egy jó karéjt…

Penészes, poshadt árkok nyomorgója,
Vár még az élet, vár még az öröm!
… Koppan a mankó; és koppan a szója:
– Hát ezt üzente! Köszönöm!...


        12. levél

Köszönöm, köszönöm és is néked,
Hogy így üzentél, így üzentél!
Ölelőn mosolyog újra képed,
Mely itt lóg elgyötört fejemnél.

Börtönöm falain már az árnyak
Nem rád leső, csúf éhes pókok.
Őrangyal, itt suhog újra szárnyad,
S a kétség szeme lecsukódott.

Éjféli vihogó szörnyű szörnyek
Eltüntek, bújtak alázottan.
Őrangyal, a szívem ó de könnyebb!
Hiszek, hiszek egy új asszonyban.


Krasznojarszk, 1917. február

szozattv


szozat a tiszta hang konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf