Fejes István: Egyedüli reményem...
Ó Isten, csak te vagy,
Jövel és nézz meg engem,
Magamra ó ne hagyj!
Ne légy tőlem oly távol,
Könyörülj hű szolgádon,
Úr Isten, el ne hagyj!
Ha a nehéz időkben
Elcsügged a szívem,
Vigasztalást igédben,
Uram, te adj nekem!
Ha kétség közt hányódom
És mentségre nincs módom,
Te tarts meg, Istenem!
A földön ha elvesztem
Szereleme tárgyait,
Maradjon meg mellettem
Szerelmed és a hit;
Csak azt el ne veszítsem,
Mi benned, ó Úr Isten,
Remélni megtanít!
Földi jó és szerencse
Mulandó, mint magunk,
De a hit drága kincse
Örök és fő javunk;
Hitünk áll rendületlen,
Hogy Isten véd szüntelen:
Élünk, vagy meghalunk.
Uram, a nyomorultat,
A gyöngét el ne hagyd,
Az árvát, elhagyottat
Gyámolítsd te magad!
A szegényt, ki remélve
Csak reád néz az égre:
Úr Isten, el ne hagyd!
