Rakovszky József: Magyar utakon

Kálváriákat járó nép vagyunk,
tépett dolmányú, elhagyott fiak,
akik csak egyre ballagunk tovább
a megszaggatott lobogók alatt.

Nem a múlt hunyó fényében élünk,
de épülünk a szenvedéseken.

A romok között küzdve remélünk,
hogy feldúlt fészkünk újra szép legyen.

Nincs más egyebünk bús árvaságnál.

S ha tarisznyánkban akad egy falat,
az idegennel azt is megosztjuk
még akkor is, ha semmink sem marad!

S ha átoksúly is nékünk a jelen,
és követ dob ránk az egész világ,
akkor is járjuk csonkán, véresen
az újabb nagy magyar kálváriát!

Sorsunk, végzetünk az ős-barázda.

Itt szórt el mindet a nagy Magvető,
hol hőseinket keblére zárva
mélyen hallgat a magyar temető.

Kálváriákat járó nép vagyunk,
kit meg nem érthet kelet és nyugat,
de én hiszem, hogy lesz feltámadásunk
majd egyszer az ősi lobogók alatt!

Budapest, 1947. július 15.

(Markó utcai fegyház)