Bíró András: Bardócz Imolának

- Balladás ének -

Bardócz Imolának veszélyben a léte,
Reggel, délben, este, üldözi holt férje.
Mikor jön az éjjel, hányódik, akár, ha
Gyenge sajka lenne a nagy Óceánba’.
Karjaival csápol, keresve holt párját,
Álmában nyöszörög, nem lelve magányát.

Bardócz Imolának ura elment végleg,
Egy fekete felhő szélére rálépett,
Amikor az éppen kertjük végén szálla,
Az ő férje uras, így ment a halálba.
Egyetlen szót se szólt, búcsú nélkül ment el,
Itt hagyva hű párját a nagy félelemmel.

Bardócz Imolának rettentő a gyásza,
Halott férje lelke bolyong a lakásba’,
Ágyába befekszik, majd éjfélkor felkel,
Jön, megy, nyughatatlan nagy gerjedelemmel,
Kielégületlen vágyakkal terhelve,
Látni, beszélne is, de nincs hozzá nyelve.

Bardócz Imolának megérett a vágya:
Felöltözvén menjen az Isten házába,
Ünnepi lélekkel, alázattal kérje,
Holt férje nyugodjék, és őt ne kísértse,
Nyugtassa meg lelkét, jó ember volt mindig,
Kitartott mellette ő is, mind a sírig.

Bardócz Imolának felderült a napja,
Megholt férje lelke már nem háborgatja.
Isten meghallgatta Imola imáját,
Angyalok szép dala altatja volt párját,
Angyalok kórusa zengedezve szárnyal,
„Holt ember, légy eggyé a kegyes Halállal!”


Budapest, 1953. szeptember 9.

szozattv


szozat a tiszta hang aug202017bazilika vacsztistvan Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo