Czipott György: Múzeum
elméd annyira
formánnyomorúlt,
látványnak véled,
tervesgyilokú önkény
hűvös múzeumba vonult?
ápolt kezeid épek.
hiheted hát,
recski gulágban nagyapád –
izzadj ürge! –
húsa, körmei odaégtek?
hiheted, hogy röhögve
pirosig tömték,
rakták a tábori kályhát?
mert gerincroppanásig tart
gúzsbakötés...
mennyi na és? mennyi bitófa?
mennyi áramozó?
mennyi húgymart szenespince?
mennyi vérrozsdás borotvakés?
mi kellene még,
ráddöndüljön vegyített csillagú ég,
téboly homokuljon szemeidbe,
rogyva, kaparászva sikoltozd:
elég! elég… elég!
elborzadj, ha arcképről fölismered
unokáját, ki gyűlésben szónokol, uszít, integet,
kezedbe cukros nyalókát nyomott.
miféle nyomot,
azonosítót vársz még,
mi verőlegénysisakba, homlokba beég?
vadászat ez, éber, fölkészült a hajtó!
amit megnyit, mögédzárul az ajtó.
múzeum. gonddal takarítva minden terem,
hűvös tárlókba rekesztett történelem.
befogadható rend, mit látogató kap...
hétfőnként többnyire szünnap.