Berde Mária: Katonasír
írtam a Békás szorosban, 1925. V. 26.
A Dancurás felett gyopárt kerestem -
Szemem elbotlott törpe léckereszten,
A léc körül sok sárgalángu kosbor,
S nefelejtsbársony, ezercsillagostól.
Egy bádogszám s két dátum állt a lécen,
S egy név, nekem oly idegen egészen.
- Franz Zrim. - Nehézkes akcentusban csengett,
Azt sem tudom, merről, miféle nemzet.
S azért mégis: döbbent szívvel megálltam,
Találkozónál, mit nem hive vártam.
... Lelkembe csókolt hirtelen az emlék:
Tizenkilenc lehettem s ő tizennégy.
Nagy meghittség a függönyzött szobákon.
Az öregeken délutáni álom.
Félszeg mosoly közt ajkán szók osontak:
- Mért születtél nagyobbnak és rokonnak? -
... Sok év ... a fehérvári állomáson...
Zászlók ... zöld ágak ... ember, egy a máson.
Magát a földhözverő asszonynépség.
Egy ifjú arcon nagy, kietlen kétség...
Mozdonysikoly ... szeme szemünkbe szánt még:
"Sohase láttok" ... visszanézi ránk még.
Hat hét múlva, céltalan, buta harcon ... -
Pár sziklatömb a sírja fönt a Karszton.
S akik sírjánál valaha elmennek,
Ily árvának nézik, ily idegennek.
De az ő lábát jól be sem fedhették,
Két hű kezét tán keselyük sebhették,
Zápor szapul a feje szőke selymén.
Összeesném, sírját ha így meglelném.
- S itt ezt a sírt az Isten bevetette,
Arany sleppet húz át a nap felette,
A patak idesír az örök estig
Oly megbékült, oly boldog sírnak tetszik.
Tán vigaszul hozza elém ma Isten,
Hogy torz sejtésre szép kendőt terítsen,
Egy árva sírért árva sírt mutatva,
Takaratlan az idegent se hagyta.
Hogy az a másik épígy alhatik.
Isten gondján, az ítéletnapig.