Döbrentei Kornél: Adventi derű
Hitted, erőd még delelőben s a tusák dandárja
csak eztán; s akkor, hipp-hopp, az árulás. Cserbenhagy
a szíved, a gyomrod, a májad, a veséd, dezertálnak
szerveid, mert kényszer-álmodják, hogy kitanított
boncasztal már alattad az ágy, ahol kitart,
tárgyilagos állapot a borzadály;
szétesik a sejtekből tákolt masinéria,
elpártol tőled a tested, a testámentumi
jászolnak is rozzant, nem születik meg benne
hamvasan a béke, mint a tisztogató madárka
józan jelenése az ármányosan szelíd
krokodilfogazat galaxisában, és vigasztalan
kitalációvá fakul a rád vigyázó angyal,
kulissza-árnyékká züllik a hátad megett,
gazdátlanodsz, nincs Három Király, egy se, aki
eljönne hozzád; korhadás kezdi ki gerincpótló
hossztengelyed: a talpadon át sír-mélybe markoló
diófát, férgek csiklandják konokan gyökerét,
így asszák el a koponyádból kiterebélylő
koronát, megszállják a varjak, csőrükben dió
helyett puskagolyó, abból vájják ki az elmúlás
meddő odvait; nem születik meg benned a béke,
már tudod, a szűz hó csak szutykos eső fehér
maskarában, s a fehér pedig két színes fájdalomra
vetkezik, noha a kínok hangja pentatlonban –
S apadva, dagadva duhog egy böhömhorpaszú
kovácsfújtató, rászerelve folytonosüzemű
üdvharsona szól, sárgaréz öblében, akárha
kaukcsuklabda vízsugáron, pontocskává
csomósodott lényed szem feketeborsként le-föl
táncol súlytalan, nem fűszerezi meg a világot –
Majd, akár a téli tó, beáll a némaság,
vallatás utáni csúnya csend, nem születik meg
benned a béke, a fölélt szaloncukornyi éden
múltán kisemmizett vagy: soha nem érkezett meg
egyetlen Jézuskához írott, ajándék-esdő
leveled sem, hát nem kaptad meg a tengert,
csak azt, ami belőle birtokolhatatlan,
a sóvárgástól kiver a só, míg dekadens
méz-selymesedés a véred, minden elutazásod
vasfüggönyös hintó zablacsillanatú maradásban,
egy árva szenesló sem lehetett soha a tiéd,
csak a kocsmapult bádogján felfénylő jelenés:
látod fraternizáló közeledtét szárnya-sarjadt
henteseknek, aztán vidám ropogtatás, ahogy
a paripa lelegeli a szárnyukat, fogain
arannyá aszúsodó derűvel s közben rád tekint,
együttérző, szomorúságtól örvénylő szemében az
ÜZENET:
sose lesz Három Király, egy se______________
