Kálnoky László: A fény fonákja

A fáradt szél kékes foszlányai,
  merev mozdulatok egyformasága.
  Egy molyrágta arc megmerül
  a szürkület mosdóvizében.

  Alig felfogható hang:
  egy ág hullása az emlékezetben.

  Terasz, hol sárga fű tenyészik
  a nagy kőasztalon.
  Ki hinné, hogy itt egyszer vacsoráztak,
  s megszelték a nyöszörgő kenyeret.

  Inas, szikár árnyékok járnak erre,
  a rég halottak képei,
  s félresiklanak a kinyújtott kéz elöl.

  Ha jönne végre egy,
  kinek hajában hullócsillagok,
  s tekintetében egy sereg hal el,
  nyomában a sötétség
  az elszivárgó fény fonákja lenne.