Sértő Kálmán: Szerelmi vallomás

Eláll a hó, megáll a szél,
Kezd már észre térni a tél,,
Arany napfény az uszálya,
Áldóan hull a világra…

A napfény, ha kissé csíp is,
De már kicsit melegít is,
Megcirógat, megsimogat,
Átölel, összecsókolgat…

Őseim, kik napban hittek,
Jól tudták, hogy miben hittek,
Csak a nap jó a szegényhez,
Fázó csonthoz, árva vérhez…

Fönt süt a nap nagyon messze,
Mégis itt a szíve-lelke,
Lehull ölel, megmelenget,
Napnak vallok ma szerelmet…

Pesti Újság, 1941. február 6.; Nemzetőr, 1944. január 7.