Tollas Tibor: Egy csajka bab

Fehérváry István rabtársamnak

Egy csajka bab, – ez volt az álmunk,
az elérhetetlen csoda.
Éhségünkben téged kívántunk:
óh, földöntúli vacsora!

A siralomház sok lakója
halálig erről álmodott:
Akár koporsóban, a gyomra
beteljen egyszer, s átkozott

sorsát megváltva, túlvilágon
se éhezzen többé soha!
Egy csajka bab, – világnyi álom,
testet-lelket öltött csoda!

Egy csajka bab, – habzsoltuk négyen
híg levét, nem volt haladék.
Ki első lett a versengésben,
annak jutott a maradék.

Emlékszem, a „fegyelmin”* voltam,
hol nemcsak rácsok, lakatok
őriztek. Folyosót súroltam,
s egy véreb vadul ugatott.

Mellette bab, bádog lavórban,
maradék, – kutyaeledel.
Szédült éhséggel lehajoltam,
csak a kezemmel érjem el!

Csonka tenyerem kanalával
faltam a másnapos babot.
– Szemünkkel vívott néma párbaj –
és a kutya elhallgatott.

Megérezte ős-ösztönével,
én vagyok most az éhesebb.
Farkas-szeméből szelíd fényjel
villantott könyörületet.

S már megnyugodva tömtem számba
ételét. – Nem morgott az eb. –
De az őr durván rámkiáltva
öklét sápadt arcomba vágta…
– Az ember volt kegyetlenebb!

* A váci rabok által „Doberdó”-nak nevezett földalatti büntetőzárka