Finta Zoltán: Boldog ember szomorú éneke

Be furcsa, hogy a dús, fekete föld
búzaszeméből megsütött kenyér
ízét nem érzem s bennem sose lesz
erő és testem éltetője: vér.

Terített asztal itt hiába vár
s előttem állhat minden jó falat:
a fűszerezett, ízes délebéd
morzsákhoz szokott torkomon akad.

Be furcsa, hogy most minden jók között
mikor, mit íny kívánhat, mind enyém,
be furcsa s könnyes hogy eszembe jut
apám s anyám, az árva két szegény.

Tudom, szúrágta asztaluknál
csak ünnepnapra látnak drága húst –
s szüretnek napján, hogyha hull a fürt,
a pince mélyén nem forr sárga must.

S ha ilyen órán felzendül zene,
nekem csak ennyit zeng és zsong a húr:
„a kocka fordult és a sors szerint
morzsákon él egy régi boldog úr”.

Isten, vagy ördög tegyen most csodát
s a szívem legyen hóbélű kenyér -
s amíg csak eltart, morzsálgassa őt
a négy elárvult, drága, hű tenyér.