Sík Sándor: Lajtorjás szekér

Csíkszenttamási lajtorjás szekéren
Az országúton lassan zörgölődtünk.
Ránkjárta az este, zúgott a Geréces,
És az Egyeskő silbakolt előttünk.
Ketten ültük a deszkaszál-bakot.
«Mikor érünk be?» – kérdeztem. A gazda
Előbb egy nagyon-nagyot hallgatott.
Aztán felelt:
«Majd amikor az Úristen akarja.»


Elnémult és szívemre ült az este.
Szénaillat közt halódtak a rétek.
Szemem az elvesző utat kereste,
De nem találta, csak az egy sötétet.
A felelőtlen szél is ellohadt
A hangtalanul lebbenő sóhajra,
Mely elhagyta gazdátlan ajkamat:
«Hová megyünk?» –
«Majd ahová az Úristen akarja» –


Ezt zsolozsmázta valami fülembe;
Nem is tudom, a gazda szólt-e újra,
Sóhajomnak ez éj-előtti csendben,
Ha füllel nem, tán szívével tanúja,
Vagy enszívemből hajtott gyökeret,
Honnan a sóhaj sajgó réti sarja:
«Hová megyünk, gazdátlan szekerek,
Mi emberek?» –
Majd ahová az Úristen akarja?


Emberek, emberiség, útjavesztett
Gazdátlan szekér, merre visz a rudad?
Elfordultnak az útféli keresztek,
És ingoványba sirülnek az utak,
Forgáccsá pattannak a kerekek,
Ördögmarokban jár a tengely sarka.
Jaj szentek, anyák, apró gyerekek,
Sivalkodjatok, –
Hátha mégsem az Úristen akarja!



1942. július


szozattv


szozat a tiszta hang wass2019 trikolor gala 2018 cweb stefan dunapalota hunyadikonf jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf