Rab Zsuzsa: Esendő zsoltár

   Aki inkább szereti atyját és anyját hogynem engemet,
nem méltó énhozzám.
   És aki föl nem veszi az ő keresztjét, és úgy nem követ
engem, nem méltó énhozzám.
Máté, 10; 37-38

Nehéz a te törvényed és a te ítélőszéked magasan van.
Kedvesek énnekem az emberi arcok, és atyámfiainak csókjaitól orcámat meg nem törlöm.
Oktalan szeretetük gyűlöletes a szemedben és gágogásnak hallod beszédöket.
És kedves énnekem a vizek sodra, patakok fodra és tengerek vastaréja. Bizony még a szöges esők, korbácsos szelek is kedvesek énnekem.
A te súlyos szemgolyód nem fordul azokra, kőfalat néz a te szemed a vizek partján is.
És kedvesek énnekem a zeneszerszámok, vigadozásuk édes a fülemnek.
Te bezártad a te füledet, belül zuhog abban egyedülvalóságod mély dobszava.
És kedvesek énnekem az utak, a földből, a kőből, a vasból és a levegőből valók, és hívásuknak ellen nem állhat gyarló vágyakozásom.
A te széked mozdulatlan, és mind a föld gyönyörűsége hívság teneked.
Nehéz a te törvényed, és a te ítélőszéked magasan van.
Az én testem gyönge, és lelkem alacsonyan jár a füvek között.
Leteszem azért a te keresztedet, és vizeknek, szeleknek, pörgő évszakoknak, kígyózó utaknak, tenger-keserű magányosságnak én veszendő életemet általadom.