Rab Zsuzsa: Csoportkép Balatonatlantiszból
A parti követ halrajok verik.
Vízgyöngyök barna bőrön. Estelig
kertek pezsegnek nagy csapat gyerekkel.
Alkonyattájt még langyos a homok
a meztéllábnak. Rémült szaladások
vadászgató siklók elől. Halászok
húzzák fényben a hálót. Rokonok
toppannak be. Megvagytok? Hálisten!
Hangos csókok. Cukroszacskó zörög.
A verandán tág lámpafénykörök,
és lót-fut Lidike, hogy megterítsen.
Bő nevetések, megfontolt szavak,
ósonka, sör, a kútból sárgadinnye.
öngyilkosan a fény körül keringve
pattognak keményhátú bogarak.
Kártya csattan fel. Asszonyok hímeznek,
fenn a töltésen zengve elszalad
a titokzatos éjféli vonat –
az ő dolga. Pár bokor belereszket,
aztán „skíz oszt, nem oszt”. Néhány duhaj
tücsök még húzza. De már nagypapáék
ásítanak, a fémes okulárék
tokjukba csúsznak. Nagy ezüst tutaj
reng át fölöttük. A keleti égen
piros tajtékú felhő hánytorog.
Körül az ég nyugalmas. De forog
vörösen a Mars-csillag. Mintha vérben,
Fényhidat vernek újra reggelek,
ívó halrajok járják a bolondját,
szárnyra kelnek villó szárnyú vitorlák,
forr a kertekben nagy csapat gyerek.
Holnap Dezsőke kis úszógatyáját
hadüzenetek körmei lehántják,
és zöld zsávolyban hever hómezőn,
már elvesztettem, még emlékezőn – – –
alkonytájt langyos volt még a homok –
bő nevetések – megfontolt szavak –
skíz oszt nem oszt – és fémes okulárék –
valahol messze élnek magypapáék –
ósonka – sör – pillék – öngyilkosok –
piros tajtékú felhő hánytorog –
s a rokonok – megvagytok – hálaisten –
és Lidike – – –