Kisfaludy Sándor: Lement a nap...

Lement a nap; megszürkült már
     A fellegek bíbora,
S nyugalomra bocsátkozott
     A vidék sok vándora;
A csillagok ellepék már
     A tiszta mennyországot,
S a rengeteg fenyveséből
     A hold lassan felhágott.
Tízet kongott a bús harang
     A templomnak tornyában –
Minden ember, minden állat
     Elmerült volt álmában.
Csak én és ő s indultunk –
     Ébren még csak mi valánk.
Kisétáltunk – s Luna asszony
     Csak egyedül nézett ránk,
Puszta, szilaj, komor, vad s nagy
     Vala minden mellettünk.
És borzasztó, amit látánk
     Alattunk és felettünk:
A hegyeknek meredező,
     Ijesztő omladéki
Úgy fekvének, mint egy világ
     Elégett dőledéki.
Ő karomba csimbalkodva –
     Némán s halkkal járnák ott,
S néha édes gyötrelmében
     Ő, a kegyes sóhajtott.
Szép s nagy volt, amit érzének
     Öszvehangzó szíveink,
S mint a sas a levegőben
     Fellegzének lelkeink. –
S ott, ahol egy haragos víz
     A bércről leszakadoz,
Hogy az öble felett fekvő
     Hidak rengnek s dobognak,
És a szirtok, amelyeket
     Habja megcsap, morognak; –
Ott, hol a hegy szirt-homlokán
     Komor és bús felségben
Egy régi vár mohos fala
     Áll még most is épségben
Fenyőfáktól környülnőve,
     Ahol baglyok huhognak,
S a hold halvány világában
     Tünemények villognak; –
Ott, hol a vár ablakában,
     (Hol a szél most ki- s bejár)
Hajdanában nyájaskodva
     Könyökölt egy nemes pár;
Hol estvénként epedezett
     Tán egy szűz egy legényért,
Ki a hitért a szentföldön
     Ontotta a pogány vért; –
Ott, hol hajdan a lovagok
     Menyegzőket tartottak,
S a bárdoknak énekjeik
     És hárfáik hangzottak,
De ahol most a boltok közt
     Csókák s vércsék fészkelnek,
S a szellőben bojtorjánok
     S csipkebokrok lengenek; –
Hol a dicső tettek fénye
     (Be el vagyunk fajulva!)
Most a feledékenyégnek
     Ködjébe van borulva;
Ott, ahová ritkán téved
     Egy mostani halandó;
Ott hol minden emlékeztet,
     Hogy haj! minden mulandó, –
Mint Theseus hajdanában
     Naxosnak a tetőjén,
S a szökevény Ariadna –
     Mi ketten ott, ő és én,
A lelkeknek órájában
     A nagy fűbe ledűlénk,
És lelkünkkel és testünkkel –
     Szerelembe merülénk.
A Gráciák és Ámorok
     Rózsa-fátyol vontak ránk. –
Luna immár messze haladt
     Hogy e helyet elhagyánk.
Idvességes emlékezet!
     Édesen fájsz szívemnek.
Egek, még egy ilyen éjjelt! –
     S legyen vége éltemnek.

szozattv


szozat a tiszta hang wass2019 trikolor gala 2018 cweb stefan dunapalota hunyadikonf jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf