Kisfaludy Sándor: Lement a nap...

Lement a nap; megszürkült már
     A fellegek bíbora,
S nyugalomra bocsátkozott
     A vidék sok vándora;
A csillagok ellepék már
     A tiszta mennyországot,
S a rengeteg fenyveséből
     A hold lassan felhágott.
Tízet kongott a bús harang
     A templomnak tornyában –
Minden ember, minden állat
     Elmerült volt álmában.
Csak én és ő s indultunk –
     Ébren még csak mi valánk.
Kisétáltunk – s Luna asszony
     Csak egyedül nézett ránk,
Puszta, szilaj, komor, vad s nagy
     Vala minden mellettünk.
És borzasztó, amit látánk
     Alattunk és felettünk:
A hegyeknek meredező,
     Ijesztő omladéki
Úgy fekvének, mint egy világ
     Elégett dőledéki.
Ő karomba csimbalkodva –
     Némán s halkkal járnák ott,
S néha édes gyötrelmében
     Ő, a kegyes sóhajtott.
Szép s nagy volt, amit érzének
     Öszvehangzó szíveink,
S mint a sas a levegőben
     Fellegzének lelkeink. –
S ott, ahol egy haragos víz
     A bércről leszakadoz,
Hogy az öble felett fekvő
     Hidak rengnek s dobognak,
És a szirtok, amelyeket
     Habja megcsap, morognak; –
Ott, hol a hegy szirt-homlokán
     Komor és bús felségben
Egy régi vár mohos fala
     Áll még most is épségben
Fenyőfáktól környülnőve,
     Ahol baglyok huhognak,
S a hold halvány világában
     Tünemények villognak; –
Ott, hol a vár ablakában,
     (Hol a szél most ki- s bejár)
Hajdanában nyájaskodva
     Könyökölt egy nemes pár;
Hol estvénként epedezett
     Tán egy szűz egy legényért,
Ki a hitért a szentföldön
     Ontotta a pogány vért; –
Ott, hol hajdan a lovagok
     Menyegzőket tartottak,
S a bárdoknak énekjeik
     És hárfáik hangzottak,
De ahol most a boltok közt
     Csókák s vércsék fészkelnek,
S a szellőben bojtorjánok
     S csipkebokrok lengenek; –
Hol a dicső tettek fénye
     (Be el vagyunk fajulva!)
Most a feledékenyégnek
     Ködjébe van borulva;
Ott, ahová ritkán téved
     Egy mostani halandó;
Ott hol minden emlékeztet,
     Hogy haj! minden mulandó, –
Mint Theseus hajdanában
     Naxosnak a tetőjén,
S a szökevény Ariadna –
     Mi ketten ott, ő és én,
A lelkeknek órájában
     A nagy fűbe ledűlénk,
És lelkünkkel és testünkkel –
     Szerelembe merülénk.
A Gráciák és Ámorok
     Rózsa-fátyol vontak ránk. –
Luna immár messze haladt
     Hogy e helyet elhagyánk.
Idvességes emlékezet!
     Édesen fájsz szívemnek.
Egek, még egy ilyen éjjelt! –
     S legyen vége éltemnek.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf