Gál Sándor: Veszteségeink

akik a jégpáncélú folyón át menekültek
akiket fegyveresek tereltek az utak
mentén álló fák alatt havas esőkben
napizzású nyarakban mezétláb
akiket fegyverrel tereltek idegen
nyelvű hegyek zúgása felé
jószágőrző cselédnek más barmát vigyázni
akik önmaguk elől szöktek hogy
ne találkozhassanak emlékeikkel
akik a folyó jégpáncélja alá merültek
azokról beszélek

azokról akik önként vállalták az utat
hogy a történelem békéjét megáldják
messziről fájó gyerekkorom tanítómestereiről
azokról akiktől a soha viszont nem látás
könnyeivel búcsúztam ezer állomáson
akik szétszedték a szekereket az ólakat
s a trágyát is magukkal vitték gondos
gazdaként hogy az ismeretlen földet kenyértermővé
varázsolják ha érkezés után
adatik nékik
róluk beszélek

őróluk akik kivert foggal tántorogtak
végig európán feltűzött szuronyok
mellett ágyútölteléknek odahányva
barbár századunk ároklakóiként
őróluk akik visszatérvén kiközösítettek lettek
senki földjére érkezett káin-bélyegű nép
őróluk beszélek a féllábúakról félkarúakról
akik megmaradtak és hazatértek
tébolyultan hallgatva új hallgatásra ítélve
friss-vörös hegek rózsáival mellkasukon
őróluk beszélek
rájuk emlékezem

rájuk emlékezem akik eltűntek és csak
a csontjukat őrzi valahol a föld
rájuk emlékezem akik éjszakáimat
útonállókként felzavarják utolsó nyögésükkel
üvöltésükkel kifordult beleiket
vonszolva az emberiség nem létező
ítélőszéke elé bizonyságul

róluk beszélek akik a folyón innen
maradtak a parton fekete füzek
csendjét tanulva akik számba veszik
a folyó sodrában elmerülteket
a kiszakítottakat
a kiszakadókat
a meg nem születetteket
a menekülni nem tudókat
rájuk emlékezem róluk beszélek

                                                                    1978