Takáts Gyula: Vallom a csuka és tajték alatt

W. B. Yeats emlékének

Az emeletre hosszú zöld csuka.
A cukrászda neve Tajték-pipa.
Csillárja groteszkül nemes,
mert Drangalag várával különös…
Ó pajtáiban kék kanca nyerít
s a költő ha kengyelbe lép,
kiköt egy kőpince előtt,
mely titkos alagút volt azelőtt…

Futár… Kenyér… Parancs s a Múzsa
magasból itt lépett elő.
A sarlóján piros toszkán narancs
s vele szárnyamra ült a kő…
Így volt és van!... Mégis szerettem
naranccsal, kővel sétálni a kertben…

Átcsattog ostor, lovasiskola.
A rímeket fedi paták pora.
– Azért mert így…? – De Drangalag
vára alatt mégiscsak más
és épp ezért fénylik másképp a líra!
Tapolca s Palota között padon
készül, mint kivert szerelem
az új világirodalom…

Kicsit Yeats-es és sose Rilke…
Kard suhint inkább, mint mézeskalács,
de tükrei s a sok cifra szalag
absztrakt ostromzárat sző és sátraival
búcsúk napján körbe veszik
a várat és a zöld tornyok alatt
a szuvas szüzet, a kancás házakat…

Akiknek így tenger sose jutott,
tóról jönnek kis Ovidiuszok…
S bár póznáról rángatom már a hírt,
hallom Ányost és még Batsányit is…
És meglátogatom, aki a legnagyobb,
– kék márvány alatt azt a sírt –,
kinek költője sose élt és sose írt,
de versei porlanak itt…

Csiszolt falról nyújtja kezét.
Viszonzásul én is, de visszalép
a rejtett pincébe a Múzsa,
mintha már nem is értene.
Akár egy ősz kelta gaél,
mert Drangalag hálók, hordók között
hazájában is más nyelven beszél…

Ha ír, nem ír partok ezek
s mert fogy a víz, a mésztufák alatt
hallgatnak megkövült halak…
Költőnk néha tollheggyel bontva,
mint hosszú márvány levelet
egyet-egyet kinyit a napra.
És fölragyog!... És mert szülőhonom,
vallom a csuka és tajték alatt,
narancsos címerével
nincs szebb Múzsa, mint Drangalag!