Oravecz Diána: A Csillag Szerelme

Volt egyszer egy...


Felemészt, éget, s ha túl közel merészkedsz egyszerűen porrá éget… A szenvedély sztereotip lefestett képe,  én mégis ezt érzem. Ömlengős, sablonos, egyenesen csöpögős történet ez, mit csak két ember érthet és élhet meg. Ő… meg én.
Hihetetlen késztetést éreztem arra, hogy leírjam mindazt, mi jelenleg dúl bennem, hogy majd később elolvasva megértsem mindezt, s akkor is, ha az idő múlásával meg-meginognék eszembe juttassa, hogy hihetetlenül Szeretem Őt; hevesen, kedvesen, lágyan, és vadul, néha annyira sok, amit érzek, hogy ringatva  tépném szét, hogy majd csókjaimmal gyógyítsam minden sebét.
Az 1000 darabos puzzle hozzám képest semmi. Sosem gondoltam volna, hogy lesz egyszer az életem során olyan valaki, aki képes lesz egyszerre az összes énkémet úgy életre kelteni, hogy azok képesek lesznek összeállni egyetlen Énné. Ezek alapján minden rendben lenne, még sincsen bennem nyugalom, mert újra és újra szívembe tép a fájdalom... ilyenkor a lávánál is forróbb lángok csapnak fel mélyen bennem.
Két világ. Nyughatatlan és Nyugodt. Tűz és víz. Ha nincs a Sors, vagy valami, akkor sosem találkozunk, sosem élhetjük át ezeket a hihetetlen perceket…órákat…napokat…hónapokat és remélem éveket.
Ebben a történetben különösen számítottak az aprónak tűnő, mégis gigantikus részletek, hiszen nem volt elég az, hogy van Ő és vagyok Én, hanem hogy MOST van.  Mert MOST váltunk azzá, MOST alakultunk mássá egymásnak, pont egy időben, nem sokkal, az egymással eltöltött pillanatok előtt, mielőtt találkoztunk volna.
Szó se róla, régebben is voltam már szerelmes, vagy éreztem hasonlókat, de csak most nőttem fel a feladathoz, hogy valósan, igazán és rendíthetetlenül kiteljesedjenek bennem, hogy értékelni tudjam ezeket, az érzelmeket, és Őt is. Igen, megtaláltam a Filmembe a tökéletes Főszereplőt, akit el tudnék képzelni az életem örökös társaként.
Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy elveszíthetem… Olyankor mintha vérző szívemet ezernyi dühös macska karmai marcangolnák szét, miközben múltam és jelenem sötét árnyai borítanák ködbe elmémet. Azokban a pillanatokban nagyon nehéz volt élni, lenni és létezni.
De aztán újra mégis aranylóan kisütött a nap és a reggeli fényben ott volt Életem, ragyogó, szerelmetes arccal, szemében ugyanúgy ott ragyogott a szenvedély, a szerelem, és a meghatottság, miképpen az enyémben. A régi fájdalom ott ült szemem sarkábanmely lelkemig hullott volna, ha hagytam volna, de nem hagytam, inkább csak tűrtem, ahogy lázasan égeti arcomat. könnycseppként,
 Két balga ember, kiknek a magány kísérte útjukat, hiába volt körülöttük a sok ember, néhány barát és néha a család, üres színészkedésbe menekülve élték életüket, mert kellett és kész. Elvek, korlátok, szabályok meg tabuk, büszkeség, irónia s néha elejtett – hol őszinte, hol meg gúnyos – nevetés.
Külön-külön éldegélt a két világ a saját kis megszokott rendjében, míg egy napon össze nem találkoztak és onnantól borult a rendszer. Hatalmas viharok voltak és lesznek is, melyek gyönyörű, nyugodt és csendes Napfelkelték követnek, mindaddig, míg tart a két világ összeolvadása. Harc egymásért, és a régi kincsekért. Szítok, majd szeretkezés. Minden szebb és jobb, kiteljesedett…

szozattv


szozat a tiszta hang ajovovarosa hunyadikonf jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf