Jóna Dávid - Szentjánosi Csaba - Gazduram- 2014. szeptember

A költők kedveseiknek írt versei, vallomásai
a Világűr hidegében a Nap tábortüze mellett....
 


Szóba állt velünk az Isten...


mintha habot ölelnék, úgy fogom arcodat,


csendem adnám, könnyed perceit a napnak,


szép szirmaid is látom, nem csak az egész virágod,


arcod fogom: csókot lehelve a habnak…



szomjaim bűntudatlan tehetségébe tóduló erő,


virrad, szeret és lobog,


csurran, s az örökkévalóságba feszül a jelen,


s a két szív egy ütemre dobog.


 


hosszan, szótlan nézzük egymást,


létünk medence-kelyhe pezseg,


óceánba süllyedt szigetünk


egy titkos képletben Veled.



sóhajt, lebeg, nyildokol,


dacos akaratát sejtenként fűti fel,


szenvedéllyel itatjuk fel az estét,


s az egész világot űzzük el.



kasmír melleidhez bújva


vonszollak magammal, Te húzol oda


csiholt pillanatonként egyre közelebb,


csobbanás, végzet, csoda.



hízelkedve csuklik el a mozdulat,


a lelkünk összesimulva csendesül,


ősbársony melegségébe burkolva


fátyolos homályba,újra  teremtve és telhetetlenül…



fáradt puha este,


minden - még a csend is - mozdulatlan, zsibbadt a testünk, zsong a fejünk,


felszabadulva, szeretve, betakarva,


hisz lehet, hogy Isten is szóba állt velünk


Jóna Dávid 2014. 07.28.


 


Gazduram
 
"Csobbanásotok"----lágyabbá teszi a világot,
az idős fák karavánja, ahogy erdő-árnyékában halad,
az ég homorú falához fújt madárbegy domborulása,
a fűszálak zöld szögei, ahogy fogják a teret,
mind a nyár testmelegét adják, mint a szerelmesek,mint Ti,
ahogy közben a költők kipárologtatják gondolataikat,
amik versben csapódnak le,
ahogy a pillanat-meteoritjából új korszak keletkezik,
ahogy a függöny a harmadik emeletről lóbálja le
rojtos-lábait,
ahogy egy vén anyóka gyűri újságpapír- arcában
a falatot,
ahogy a hidak kötőjeleiben Buda-Pesté válik városunk,
"ősbársonyotok" drapériáiban fénylenek a napok,
egy gyermek karjában hintázik a szülők élete,
 
én, mint az erős emberek, házakat húzok el az időben,
fogaimba szavak-láncát akasztom,
átforgatom a Földgolyót,
magamhoz ölelem a délután-súlyát, hogy elvigyem
az estéig,
ahol már csillagokat izzadok,
behajolok, mint kezdeteihez a történelem,
nagyot lélegzem, mint a lejáró elemű óra,
derekamon az egyenlítő-öve--és még egy utolsó
nagy lökettel, mint Goya Kolosszusa, megpróbálom
önmagamból felemelni a bánatot,
 
aztán csak az ezerszemű meggyfát irigylem, hogy
mit láthat,
a végtelen partú tengert, aminek hátát hajók masszírozzák,
 
s, együtt érzek az elefánttal, ahogy
felrakja kérdőjel-ormányát szegény Afrikáért.....


Szentjánosi Csaba 2014.07.29.
 
 
Gazduram
 
hírek közt kotorászom,
de nem jutok sehova,
rongyos lepelként csüng a vitorlavászon,
hűvös csend, melankólia
 
messze, ki, a tengerre nézünk,
fogjuk egymás kezét,
köröttünk hánykolódik
a kikötői szemét
 
elveszetten, megkerülten,
mint vita hevében a szó
elfáradtam, elmerültem,
útját felejtett halászhajó…


Jóna Dávid 2014.07.30



Zetelakán Andival
 (Erdély versekből-részlet)
 
A falu,
utak-rúdját
szorítja dombsatu.
 
Az éj: nagy macska,
a Hold-egerét hajtja.
 
Úgy ugrálok az erkélyen,
mint a majom,
fák hajába kapaszkodom.
 
Légpárnás ágyunk
átsiklik a valóság kövén,
napunk: tömény.
 
A pálinka elszáll,
a szédület megmarad,
óriás-pajzs az asztallap.
 
A ház türelmes hozzánk,
vízbe ugrik kezünkből,
szappan- fókánk.
 
Szentjánosi Csaba

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 11 15 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf