Rakovszky József: Egy dicstelen bértollnokhoz!


Aggyék Isten, Bértollnok Elvtárs,
kedves komor bika,
a Hódoltsági Verklis-tábor
Leghangosabbika!
Ahogy ágyamban tépelődtem,
jutott eszembe Ön.
Bár álmot így csak félre lökni?
Badarság, esküszöm!

 Hideg téli vasárnapunk lesz,
s még föl sem kélt a Nap,
De én Önért fölkeltem már is,
hogy mártsam tollamat!
Míg Ön meleg szobában alszik
hitvány babérjain,
én öltözöm, s rideg tanyámon
zendülnek húrjaim.

Még azt hinné, hogy rút irigység
hevít e dalra tán?
Babér, szerencse nem kell másé,
legyen hideg szobám!
S legyen kopott az öltöny rajtam,
cipőm is foltozott,
egy hódoltsági bértollnoknál
így is különb vagyok!

Önnek Kossuth-díjat vetett lám
a moszkovita had.
Kossuth nevét így meggyalázni!
Nincs tett még aljasabb!
Júdáspénz ez, mit zsebre vágni
kisülne a szemem.
Semmiképp sem cserélnék Önnel,
nem, Istenemre nem!

S e dicstelen kort még tovább is
lantján melengeti.
Siralmas költő az, ki éltét
ily pénzen tengeti.
Hisz oly lármát csap egyre-másra
az „Új Parnasszuson”,
hogy még a holtak is hallhatják:
Irgalmas Krisztusom!

Gorkij-fasori „verklis-ház” míg
száz kontárt bátorít,
leköpdösik a Welszi Bárdok
elnémult lantjait.
S távol Moszkvából drótokon, ha
jönnek parancsszavak,
arccal keletnek, hű lakájként
porig meghajlanak.

És nő az „ihlet” nemsokára,
miként a könnyű gyom.
A „cicilista realizmus”
zeng már a lantokon.
Fel „tollnokok”, fel bérdalárda,
Ön is, nagy mesterem!
A gyár, a bánya énekeljen,
túl minden vészeken!

Hogy mily nyomorban él a nemzet,
Ön azt nem látja már!
Az árulás nem hagyja látni,
hogy csordult a pohár!
Sebaj, legfőbb a gőg, s az öncél,
kedves Bértollnokom!
Szegény magyar költők bajánál
jobb az eszem-iszom!

S ha legközelebb együtt mulatgat
Hazám hóhérival,
jusson eszébe majd a holnap,
midőn új dalt rivall!
S remegjen a pohár kezében,
legyen méreg a bor
s legyen ezerszer átkozottabb
e Hon feletti tor!

Emelje e pohárt azért is,
ordítsa csak tovább,
hogy „éljen minden népnyúzó, a
sok moszkovita báb!”
S hogy egy kicsit hazát és múzsát
szemen köp majd e hang.
Mit számít az? A fő, hogy ismét
egy „díjas vers” fogant.

Ha szólna tán a benső hangzat,
hogy: Jaj, elég e bűn!
Potomság, lelkiismeret csak!
Tiporjon kőszívűn!
Inkább zsebelni száz Júdás-pénzt,
miként a többiek…
Talán csak nem léphet fel gátként
a lelkiismeret…?

De kik a ma borából isznak,
elbuknak, jól tudom!
Bértollnokoknak nem lesz helyük
a szent Parnasszuson!
E szolga-kor minden bálványát
a Holnap elveti.
Hamis babérjuk garmadáját
a tűz megégeti.

Ellenben lesz a talpnyalásért
érdemlett jutalom,
s a szolga-termék ott rohad meg
a szemétdombokon!
Mert valamicskét elfelejtett
e sok „dalos madár”,
hogy az erőltetett nyaracska
lassan végére jár!

Most búcsúzom, Bértollnok Elvtárs,
kedves komor bika!
Hogy tollra szúrtam, megbocsásson!
Bezzeg így illik a’!
S midőn még puszta gondolatban
sem rázom meg kezét,
kérem, bőrére úgy vigyázzon,
hogy ébred már a Nép!

/Pilis, 1954. január 10./

szozattv


szozat a tiszta hang attila LSApokabacsi attilaprokopp Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf